A spanyolnátha idején született, 101 évesen legyőzte a koronavírust

Forrás: Shutterstock -
spanyolnátha koronavírus gyógyulás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Igazi túlélő az amerikai asszony. A spanyolnátha idején született, legyőzte a rákot is, most pedig 101 évesen felépült a koronavírusból.

Angelina Friedman egy hajón született, mely olasz bevándorlókat szállított Amerikába. Édesanyja belehalt a szülésbe. Az asszonynak később a rákkal is meg kellett küzdenie, de felépült, és túlélte férjét, illetve tíz testvérét.

A fotó illusztráció. Forrás: Shutterstock

A most 101 éves asszony egy New Yorki-i idősotthonban lakik, innen vitték kórházba egy kisebb egészségügyi probléma miatt, majd kiderült, hogy koronavírusos. Hetekig küzdött a lázzal, ám április 20-án már negatív lett a tesztje, mostanra makkegészséges. - adta hírül a CNN.
Szerencsére sok idős beteg is felépül a koronavírusból, például a dunakeszi idősotthon 85 éves lakója, aki enyhébb tünetekkel megúszta a betegséget.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.