Újabb szereplő távozik a Barátok köztből: a szakmának is búcsút int

Seprenyi László távozás sorozat színész Barátok közt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A népszerű színész régóta gondolkozott már a távozáson, de végül Isten segítette a döntés meghozatalában.

Seprenyi László a BEST Magazinnak mesélt döntésének hátteréről. Bár a sorozat Bartha Krisztiánja jól érezte magát kollégái körében, és lenyűgözte, hogy a sorozat évről-évre képes volt megújulni, mégis úgy döntött, elhagyja a Mátyás király teret, és a szakmának is búcsút int.

A sármos színész a Debreceni Egyetem közgazdász-vendéglátó szakán diplomázott. Lacit mindig is lenyűgözték a gazdasági folyamatok, ezért is iratkozott be a szakra a forgatások mellett. Nemrég indított egy internetes kereskedelmi céget, ezt fogja vezetni a jövőben.

Forrás: RTLKLUB

Seprenyi azt is elárulta, rajta kívül másik két szereplő is távozik a sorozatból. Bár a nevük még nem publikus, pár részletet elárult róluk.

Egyikük egy csinos hölgy, aki a sorozat által vált ismertté, a másik távozó pedig egy sármos, már befutott fiatal színész, aki színházi berkekben is otthonosan mozog.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.