Mindenét elveszítette, kerekesszékbe került, a vétkes sofőr minimális büntetést kapott

Forrás: Shutterstock -
kerekesszék sérülés autóbaleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az 58 éves Lénárt Zoltán egy autóbaleset következtében kerekesszékbe kényszerült, nem tud dolgozni, szinte alig kap segélyt, barátnője elhagyta, mondhatni mindenét elveszítette. A vétkes sofőr pedig enyhe büntetéssel megúszta.

Zoltán futárként dolgozott egy vendéglőben, amikor 2018 nyarán munkahelyére tartott autójával, egy kereszteződésben jobbról érkezett egy nő, aki nem adta meg neki az elsőbbséget. A férfi beleszaladt, majd két oszlopnak ütközött, amik kidőltek.

Zoltán sztrókot kapott a baleset következtében, lebénult a keze, és nem tudott lábra állni. Néhány hónap rehabilitáció után hazaküldték, és kerekesszékbe került. Így a férfi vezetni nem tudott.

„Az egész életem tönkrement a baleset miatt. A nővérem és a sógorom járt ápolni, mert pelenkázni és ágytálazni kellett. Később elveszítettem az albérletemet, majd a barátnőmet is..."

– mesélte Zoltán a Ripostnak.

Zoltán élete teljesen tönkrement, míg a vétkes sofőr szabálysértéssel és minimális büntetéssel megúszta (Illusztráció) Forrás: Shutterstock

Noha sikerült bekerülnie egy rehabilitációs központba, és több hónap után lábra tudott állni, utána kiderült, hogy térdprotézisre lenne szüksége. Megműtötték, így újra kerekesszékbe került.

A fogyatékossági támogatás 23 ezer forint. Szerencsére a nővérem befogadott, most az ő terhük vagyok.

A férfi abba sem tud beletörődni, hogy a vétkes sofőr szabálysértéssel és minimális büntetéssel megúszta, míg az ő élete teljesen tönkrement.

Szabálysértésnek minősítették az ügyet, a baleset miatt négy hónapra bevonták a jogosítványát és 70 ezer forintot fizettetek vele, ami felháborító.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.