Váraltan fordulat VV Fanni ügyében: Sósavval tüntethették el a holttestét

Fotó:Sajtóklub/RTLII/Bársony Bence -
gyilkosság halál VV Fanni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
VV Fanni édesanyja elképesztő hírt kapott: sósavval tüntethették el a lánya holttestét. 

Ahogy azt korábban megírtuk, Novozánszki Fanni holttestét több mint két éve keresik, hiába. A lány 2017. november 20-án tűnt el, nem sokkal később a rendőrség arról tájékoztatta a szülőket, hogy minden valószínűség szerint Fanni már nem él. A hatóságok B. Lászlót hallgatták ki az ügyben, ugyanis feltehetőleg ő volt az, aki utoljára látta Fannit élve, őt vádolják a lány meggyilkolásával is.

A vádirat szerint korábban azt feltételezték, hogy az elkövető a Dunába dobta a fiatal nő holttestét, most azonban annak is felmerült a lehetősége, hogy sósavval tüntették el Fanni földi maradványait, ezt pedig a gyanúsított siófoki nyaralójában talált 25 liter sósav alapján merült fel.

Fotó:Sajtóklub/RTLII/Bársony Bence

"Nem hittem a szememnek, amikor az újságban olvastam, hogy hidrogén-kloridot találtak annak a férfinak a lakásán, aki kiolthatta az életét. Ezt nekem soha senki nem mondta, pedig többször is beszéltem az ügy nyomozójával. Bár én a szívem mélyén a mai napig reménykedem benne, hogy a lányom holtteste egyszer előkerül, és méltó búcsút vehetek majd tőle, a részletek, amiket most megtudtam, még távolabb taszítottak ettől. Nem tudom elképzelni, hogy valakinek ekkora mennyiségű sósav legyen csak úgy, minden cél nélkül a lakásában. Belegondolni is iszonyú: lehet, hogy ezzel a maró anyaggal tüntette el a lányom testét" - mondta Fanni édesanyja a Blikknek, aki egy hetilapból értesült arról, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályának legújabb álláspontjáról.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.