További részletek derültek ki Novozánszki Fanni meggyilkolásával kapcsolatban: ezek állnak a vádiratban. 

Novozánszki Fanni holttestét több mint két éve keresik, hiába. A lány 2017. november 20-án tűnt el, nem sokkal később a rendőrség arról tájékoztatta a szülőket, hogy minden valószínűség szerint Fanni már nem él. A hatóságok B. Lászlót hallgatták ki az ügyben, ugyanis feltehetőleg ő volt az, aki utoljára látta Fannit élve, őt vádolják a lány meggyilkolásával is. 

VV Fanni testét a Dunába dobhatta az elkövetőForrás: RTL Sajtóklub

Kedden tarja meg az előkészítő ülést a bíróság Novozánszki Fanni meggyilkolásának ügyében. A vádirat szerint a vádlottnak akkoriban nem volt munkája, de költekező életet élt, ehhez pedig kölcsönre volt szüksége. Több barátjának is tartozott, Fannit is azért kereste fel, mert a lánynak jó volt az anyagi helyzete. Üzleti ajánlatot tett neki, amit Fanni visszautasított, a vádlott később ismét felkereste a lányt egy másik ürüggyel, ekkor kezdte el ütni Fannit, aki elájult. A vádlott feltúrta a lakást, magához vette az értékeket, majd felkapta Fannit annak néhány holmijával és iratával együtt, hogy úgy tűnjön, elutazott. A lány belehalt sérüléseibe. A vád szerint a vádlott másnap a holttestet megkötözte, súlyt erősített rá és a Dunába dobta. - írja a Bors.