70 éves lett Hollywood legkeményebb arcéle – 15 érdekesség Kurt Russellről

Forrás: Getty Images/2015 Getty Images/Jason Merritt/Term -
Kurt Russell karrier születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elvis Presley rugdosásával kezdte, Disney-tinisztárként folytatta a pályafutását, profi baseballozóként és tűzoltóként is helytállt és övé Hollywood legrégebbi sztárkapcsolata. Mindezekről, és még sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben a 70. születésnapját ünneplő színészlegenda, Kurt Russellről.

1. Kurt Vogel Russell néven született 1951. március 17-én táncosnő anya és színész apa gyermekeként. Az édesapja, Bing Russell volt a nevezetes Bonanza sorozat egyik főszereplője, de játszott A hét mesterlövész című westernklasszikusban is.

Kurt Vogel Russell néven született 1951. március 17-én Forrás: WireImage/Steve Granitz

2. Angol, német, skót és ír ősöktől származik.

3. Gyerekszínészként kezdte a pályafutását, az első filmszerepében pedig magát Elvis Presley-t kellett lábon rúgnia A világvásáron történt című zenés komédiában.

4. Rajong Elvisért azóta is, és többször is összefonódott vele a pályafutása. 1979-ben eljátszotta a legendás énekest egy életrajzi filmben, a Forrest Gumpban ő adta Elvis hangját, a Milliókért a pokolba című filmben pedig Elvis-imitátorként rabolt kaszinót.

5. Még tinédzserként Walt Disney személyes utasítására szerződtették le tíz évre a Disney-stúdióhoz. Ő lett ott az első számú ifjúsági sztár.

6. A hetvenes évek elején három évet játszott profi baseball-ligában is. Egy vállsérülés miatt hagyta abba az élsportot. A barátja, Ron Shelton épp ezért írta rá a Baseball bikák főszerepét, sőt Russell még a forgatókönyvbe is besegített neki. A producerek azonban ragaszkodtak hozzá, hogy Kevin Costner kapja a szerepet, ami máig bántja Russellt.

7. A kedvenc rendezője és alkotótársa John Carpenter, akivel öt filmet is forgattak közösen. Ezek közül A dolog, a Menekülés New Yorkból és a Nagy zűr kis Kínában igazi kultfilm lett, de Carpenter rendezte a már említett Elvis-filmet és a Menekülés Los Angelesből című folytatást is.

8. 1983 óta a sztárszínésznő Goldie Hawn a barátnője. Ők a legrégebben együtt élő hollywoodi álompár, de sohasem házasodtak össze. „Ami nincs eltörve, azt miért kéne összeragasztani?" – mondta erről Russell.

9. Egy fiatalkori, rövid életű házasságából egy gyermeke született, Goldie Hawntól szintén egy, és ő nevelte fel Hawn korábbi kapcsolatából származó két gyermekét is. Közülük utóbbi három elismert színész lett. A leghíresebb közülük Kate Hudson (Majdnem híres, Hogyan veszítsünk el egy pasit tíz nap alatt?), de Oliver Hudson (Egy kapcsolat szabályai, Elválótársak) és Wyatt Russell (Fekete tükör, A Sólyom és a Tél Katonája) is szép karriert mondhat magáénak.

Kurt Russell, Goldie Hawn és Kate Hudson Forrás: Getty Images/2017 Getty Images/Neilson Barnard

10. Részt vett próbafelvételen Han Solo szerepére a Star Wars-filmek indulásakor, de olyan további, legendás filmszerepekre is az egyik fő esélyes volt, mint Martin Riggs (Halálos fegyver), John McClane (Drágán add az életed), Travis Bickle (Taxisofőr), Connor McLeod (Hegylakó), vagy Dr. Alan Grant (Jurassic Park).

11. Amikor a Lánglovagok főszerepére készült, Chicagóban dolgozott tűzoltóként, igazi bevetéseken is részt vett.

12. Russel szerint a valaha élt legszebb nő Ingrid Bergman.

Részt vett próbafelvételen Han Solo szerepére a Star Wars-filmek indulásakor Forrás: Getty Images/2015 Getty Images/Jason Merritt/Term

13. Meglehetősen ellentmondásos a viszonya Hollywooddal. „Néha büszke vagyok, hogy részese lehetek. Máskor pedig szégyellem, főleg az Oscar-gála estéjén. Olyankor legszívesebben ásnék egy gödröt, és belebújnék. Ennyi s***fejt egyszerre! Persze az is igaz, hogy nincs még egy szakma, ami ennyi örömet okozna, mint a miénk" – mondta erről.

14. Vadászat- és fegyverrajongó, elkötelezett támogatója a szabad fegyverviselésnek. Politikai téren libertariánus nézeteket vall.

15. Legutóbb a Netflix karácsonyi filmjében láthattuk, a Karácsonyi krónikák két részében magát a Télapót játszotta élete párja, Goldie Hawn oldalán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.