Covid-árvák: itthon több mint 600 gyermek veszítette el a szüleit

Forrás: Shutterstock -
betegség halál világjárvány gyász árva covid-árvák koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Magyarországon többszáz gyermek maradt árván a koronavírus pusztítása miatt.

A koronavírus-járványban számtalan édesanya és édesapa vesztette életét. Így sajnos gyermekek százai lettek árvák vagy félárvák.

Belegondolni is borzasztó de több, mint 600 kisgyerek lett covid-árva az elmúlt egy évben. Az ő megsegítésükre saját megtakarításából hoz létre alapítványt a köztársasági elnök.

Áder János Forrás: Origo

"Ez az alapítvány próbál olyan helyzetet teremteni, legalábbis anyagi értelemben, a gyerekek fejlődése, továbbtanulása, továbbmenetele, képzése, nyelvtanulása tekintetében, mintha az édesapjuk vagy az édesanyjuk életben maradt volna és tudna róluk gondoskodni."

-mondta Áder János, aki azt is kiemelte, hogy nem csak most a tragédia után, hanem a nagykorúságukig akarnak segíteni a covid-árváknak. Sőt, az anyagi támogatás mellett jogi és pszichológiai segítséget is nyújtani fognak nekik - írta a Ripost.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.