Előre megfestette a temetését a 13 éves magyar kisfiú

Forrás: Shutterstock -
búcsú öngyilkos kisfiú temetés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Két héttel ezelőtt történt a szörnyű tragédia, amikor a 13 éves Jónás István a Lónyai-főcsatornába vetette magát. Temetése úgy zajlott, ahogyan ő azt korábban megfestette. 

A 13 éves kisfiú önkezével vetett véget az életének, holtestét a Lónyai-főcsatornában találták meg két héttel ezelőtt.

Arról már korábban is beszámoltunk, hogy a fiú családja különleges temetést szervez az elhunyt számára. A család úgy vonult be a temetőbe, ahogy azt a tragikus sorsú Jónás Pisti egykor megfestette. A szertartás során egy nyitott csomagtartóban elhelyezett hangszóróból játszották általa előadott A hattyúk tava-nyitányt és a Für Elise-t a gávavencsellői gyászmeneten.

Úgy temették el a 13 éves kisfiút, ahogyan ő azt korábban megfestette Forrás: Shutterstock

A gyászoló édesapa elárulta, hogy egy rövid időre hazavitték a fiuk testét a református szertartás előtt. Ez a virrasztás miatt volt fontos, illetve, hogy a búcsúztatójára már elő legyen készítve.

"Sosem felejtem el azt az örömöt, amit akkor éreztem, amikor bemászott a kertembe, hogy meglátogasson. Gyakran itt is aludt, én pedig örültem, hogy nem vagyok egyedül. Egyetlen vér szerinti örökösöm van, de ő messze lakik tőlem, ezért vele alig találkozom. Most a fogadott unokámat is elveszítettem" - nyilatkozta a Blikknek Erzsike néni, akinél gyakran megfordult a kisfiú.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.