"Egy csapásra veszítettem el a régi életem" - elütötte és 30 méteren át vonszolta a lányt a részeg sofőr

baleset részeg sofőr
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 13 éves Lúciának a tánc volt a mindene, de egy részeg sofőr miatt fel kellett adnia az álmát. A fiatal lányt elütötte, majd 30 méteren át vonszolta a férfi, aki aztán segítségnyújtás nélkül elszaladt a helyszínről.

Hiába közlekedett szabályosan a most 13 éves Lúcia, egy részeg sofőr nem adta meg neki az elsőbbséget. Elütötte és 30 méteren át vonszolta a lányt, majd elfutott. A másfél évvel ezelőtt történt balesetnek a nyomait még mindig magán viseli a fiatal, akinek a tánc volt a mindene, de azt valószínűleg fel kell adnia.

Sokáig mankóval tudtam csak közlekedni, szinte újra meg kellett tanulnom járni.

Képünk illusztráció Forrás: Thinkstock

A sofőrrel szemben vádat emelt az ügyészség. "A közelünkben lakik, neki is van egy velem egykorú gyermeke. Többször is láttam, amikor arra mentünk, még egymás szemébe is néztünk, de egyszer sem szólt hozzám. Rosszulesik, hogy még bocsánatot sem kért" - mondta a lány.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.