Milliókkal adósították el a Neoton egykori énekesnőjét: alig menekült meg a hajléktalanságtól, itt az újabb baj

Forrás: TV2 -
kivitelező adósság Pál Éva lakás Neoton Família
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Épphogy megmenekült a hajléktalanságtól a Neoton egykori énekesnője, Pál Éva, újabb problémával kell szembenéznie. Egy kontár kivitelező miatt újra kell kezdenie a felújítást. 

Pál Éva évekig hitelcsapdával küzdött, de sikerült megmenekülnie a hajléktalanságtól. Kálváriája azonban nem akar véget érni. Hiába költözött be új otthonába, hiába újíttatta fel a lakását, egy kontár kivitelező miatt most mindent újra kell kezdenie. Pedig csak a legalapvetőbb felújításokra volt pénze, így most ismét adósságba kerülhet.

A volt Neoton-tag, Pál Éva újabb problémával néz szembe Forrás: TV2

A baj a lefolyóval kezdődött: kiderült, hogy a kivitelező nem kültéri, hanem beltéri csatornacsövet fektetett le a kertben, de a fűtéssel is gond akadt, majd víz kezdett csöpögni több helyen a falból.

"

A mesteremberek a fejüket fogták, mert a cső a falban túl vékony, nem ide való, amíg ki nem cseréltetem, nem lesz rendben a fűtés.

depresszióval és pánikbetegséggel küzdött

Azt már semmiképp sem engedem, hogy újra az a kivitelező nyúljon a házhoz, aki így elrontotta. Tanuljanak mások a káromból,

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.