Nemi erőszakkal vádolja egykori rajongója a magyar sztárszínészt: "Hetente találkoztunk és a színházba is bejártam"

Forrás: Shutterstock -
rajongó nemi erőszak színész nyomozás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lapértesülések szerint egy ismert, magyar színészt nemi erőszakkal vádolja egy rajongója. A színész viszont feljelentette a nőt zaklatásért, mert 2018 tavaszától tavaly szeptemberig minden lehetséges fórumon fel akarta venni vele a kapcsolatot.

A Blikk úgy tudja, hogy a színész feljelentést tett a nő ellen. Azt állítja, a rajongója állandóan követi, nem hagyja békén, mindig ott van, ahol ő, háborgatja és ezzel megnehezíti a mindennapi életét. A rajongó 2019-ben két alkalommal is kéretlenül jelent meg a színházban és tortát vitt a színésznek. A hölgyet a hatóságok idén februárban ki is hallgatták.

A nő azonban másképp emlékszik a történtekre.

"A színészt egy rendezvény konferálására és versmondásra kértem fel még 2018 tavaszán. Így ismerkedtünk meg, majd egyre többet beszélgettünk, egy idő múlva pedig közeli kapcsolatba kerültünk. Hetente találkoztunk és a színházba is bejártam addig, amíg a koronavírus-járvány miatt korlátozásokat vezettek be" - kezdte a történetet a hölgy, aki bevallotta azt is, hogy szerelmes lett a színészbe, azt is elviselte, hogy családos ember.

A kép illusztráció Forrás: Shutterstock

A nő azt állítja, az is előfordult, hogy a férfi megütötte, ami miatt megsérült az orra. Azóta nehezebben veszi a levegőt, meg is kellett operálni. Tavaly az asszony munkahelyet váltott, ekkor változott meg minden, már nem tudott mindig találkozni a színésszel, amikor az éppen ráért. Ezt a férfi nem tudta elfogadni, ezért követni kezdte a nőt. A zaklatáson túl azonban egy sokkal súlyosabb bűncselekményről is beszámolt a rendőrségnek: azt állítja, hogy a színművész megerőszakolta őt.

"Rendszeresen megfigyel, követ, nem hagy békén, amivel valószínűleg azt akarja elérni, hogy lelkileg kikészítsen, és bevallom, már közel jár ehhez. Korábban azt mondta, beszélni szeretne velem, de nekünk nincs miről társalognunk" - jelentette ki az asszony.

A színész nevét személyiségi jogok miatt nem közölték. A lap kérdésre a Budapesti Rendőr-főkapitányság megerősítette a nyomozások tényét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.