"Fullad a gyerek! Hívd a mentőket" - beoltottan kapta el a koronavírust az egész család

oltás koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Két oltás után kapta el a koronavírus-fertőzést a magyar család, úgy érzik, annak köszönhetik az életüket, hogy megkapták a vakcinákat. Másfél éves kisfiukhoz mentőt kellett hívni.

Megfázásos tünetei voltak Balázsnak, de mivel minden óvintézkedést szigorúan betartott és megkapta mindkét oltását, nem gondolta, hogy koronavírusról lehet szó. "Otthon kézmosás után megöleltem a kisfiam, megpusziltam. Ugyanezt a párommal is elkövettem, valamint az anyósom is itt volt épp a konyhában" - mondta Balázs, aki akkor még nem is sejtette, mekkora jelentősége van ezeknek a cselekedeteknek.

Estére kicsit rosszabb lett a közérzete, de továbbra is úgy gondolta, hogy csak megfázott, habár kevésbé érzett már ízeket. Tesztre küldték, és ő lepődött meg a legjobban, amikor megkapta a pozitív eredményt. "Az állapotom kezdett hasonlítani egy gázolt kutyáéra. Csak feküdtem és igyekeztem levegőt kapni, ami nehezen sikerült. Minden belélegzésnél fájtak a bordáim, sípolt a tüdőm és olyan hurutot köhögtem fel, amit 35 éve soha" - mondta a Szeretlek Magyarországnak.

Az egész család megbetegedett - Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

"Közben a fiam, a kis életvidám szeretetcsomag egyik pillanatról a másikra elfeküdt. Nem futkosott, nem játszott. 39 fok fölé ment a láza estére" - mondta. A gyerek egyik este váratlanul nagyon rosszul lett.

»Fullad a gyerek! Hívd a mentőket!« - ordítottam a páromnak."


A gyereket a Heim Pál kórházba vitték, ahol rengeteg vizsgálatot végeztek rajta. Nem volt gyulladás a szervezetében, így másnap estére hazamehetett. Később Balázs párja, Tünde is rosszul lett, az arcüregére, a tüdejére és a torkára ment rá a fertőzés. Balázs és Tünde mindketten oltottak, a férfi úgy gondolja, ennek köszönhetik az életüket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.