Kiderült: erre számíthatsz a jövő hét elejétől Magyarországon

Forrás: Shutterstock -
indián nyár időjárás október
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Idén utoljára mutatja szerethető arcát az október. 

Szombat


Délelőtt változóan, néhol erősen felhős lesz az ég, és kisebb záporeső is kialakulhat. Délután aztán fokozatosan csökken a felhőzet, egyre több napsütés várható. Az északi szél megélénkül. Reggel 0-7, délután 12-17°C valószínű.

Vasárnap


A párásság megszűnése után napos, gyengén felhős időre számíthatunk, csapadék nélkül. Gyenge marad a délnyugatira forduló szél. Reggel 4, délután 15 fok körül alakul a hőmérséklet.

Hétfő


Reggelre ködfoltok képződnek (elsősorban az Alföldön), melyek a délelőtt folyamán feloszlanak. Napközben észak, északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, de csapadékra kicsi az esély. Az északnyugati szél néhol megerősödik. 16-17°C köré erősödik a nappali felmelegedés.

Forrás: Shutterstock

Keddtől csütörtökig


Anticiklon határozza meg időjárásunkat, így nyugodt, kellemes őszi idő alakul ki. Reggelente párás, foltokban ködös lesz a levegő, míg délutánonként kisüt a nap. A délnyugati szél melegebb levegőt hoz hazánk térségébe: elérhetjük a 20 fokos maximumot - írja a Köpönyeg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.