Ez vár hazánkra a jövő héttől: érdemes felkészülni rá

időjárás október fagy
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár napközben még 10 fok fölé is emelkedik a hőmérő higanyszála, hajnalonta már fagyhat. 

Vasárnap


Sok napsütésre számíthatunk, de az Alpokalján réteg- az északkeleti tájakon gomolyfelhők lehetnek az égen. Eső sehol sem lesz. Gyenge marad a délkeleti szél. Hideg, több helyen fagyos lesz a reggel; délutánra 10-15 fok közé melegszik a levegő.

Hétfő


A hajnali párafoltok feloszlása után ragyogóan napos idő alakul ki. Eső nem lesz. A délkeleti szél több helyen megélénkül. Reggel -1, délután +13 fok körüli értékeket mutathatnak a hőmérők.

Forrás: Shutterstock

Kedd


Nyugat, délnyugat felől megnövekszik a felhőzet, de kisebb eső inkább csak estefelé, a nyugati területeken alakulhat ki. Reggel 2, délután 12 fok körül valószínű a hőmérséklet. A délkeleti szél ismét több helyen lehet élénk.

Szerda


Eleinte erősen felhős, a Dunántúlon több helyen borult lesz az ég; később kelet, északkelet felől csökken a felhőzet. Délután inkább már csak fátyolfelhők lehetnek az égen. 10-15 fok között alakul a maximum.

Csütörtök


A reggeli párásság megszűnése után fátyolfelhők mellett napos időre van kilátás. Csapadék nem lesz. 12 és 17 fok közé erősödik a nappali felmelegedés - olvasható a Köpönyegen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.