Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról nyilatkoztak barátaik, akik közül van, aki úgy tudja, már nincs együtt a pár. Ők is megszólaltak a felröppent pletykáról.
Barátaik azt állítják, hogy Kucsera Gábor és Tápai Szabina házassága válságba került. A pár egyébként 2013-ban mondta ki egymásnak a boldogító igent, és három közös gyerekük van, a legkisebb tavaly nyáron született meg. Korábban Tápai Szabina már nyilatkozott arról, hogy küzdelmes kapcsolat és házasság az övék, közeli ismerőseik pedig arról számoltak be, hogy próbálták helyrehozni, főleg a gyerekeik miatt, de nem sikerült.

"Tavaly nyáron jelentkeztek a problémák, dolgoztak rajta, de nem tudták megoldani. Gábor már korábban elköltözött a Veresegyházán található közös házból, bár van, hogy valamiért ott kell lennie. Noha nem egy harmadik fél miatt mentek szét, de nem kizárt, hogy valamelyikükre azóta már rátalált a szerelem is" - állítja a Blikknek egy ismerősük, de egy másik közeli barátjuk is hasonlóan nyilatkozott. Én is úgy tudom, hogy különváltak az útjaik" - mondta.
A pár azonban cáfol. Kucsera Gábor elmondta, csupán élik szépen az életüket. "Másfél éve hoztunk egy döntést, hogy nem adunk közös interjút, és a közösségi oldalainkon sem posztolunk közös képeket, a gyerekeket sem mutatjuk. Éljük szépen az életünket, és együtt vagyunk" - mondta.