Hódi Pamela: "Mondjuk ki, apa nélkül nőttem fel"

Forrás: Instagram/Hódi Pamela -
Hódi Pamela Hódi Pamela szülei család apa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tóth-Hódi Pamela volt a vendége a Palikék Világa by Manna Három igazság című műsorának. Pamela többek között beszélt a gyermekkoráról és jelenlegi kapcsolatáról is.

Egyedül nevelte az édesanyja Tóth-Hódi Pamelát, ennek ellenére azt mondja, sosem kellett nélkülözniük. Minderről a híresség a Palikék Világa by Manna adásában őszintén mesélt.

„Teljesen más volt az én gyerekkorom, mint amit én most nyújtok a gyerekeimnek. Van egy 13 hónappal idősebb nővérem, körülbelül másfél éves lehettem, mikor a szüleim elváltak. Nem volt jó a házasságuk, ebbe nem is szeretek belemenni, tiszteletben tartom az – fura is kimondani –, apámat" – kezdte Pamela, aki Palik László kérdésére elmondta, azért furcsa számára ez a szó, mert sosem tartották komolyan a kapcsolatot az édesapjával. „Nem látogatott minket, most mondjuk ki, apa nélkül nőttem fel" – tette hozzá a híresség. „Már 33 éves vagyok, tudod, ez egy olyan dolog, hogy nem tud hiányozni az életedből az az érzés, amit nem ismersz, alapvetően én nem érzek hiányt. Azt se mondanám, hogy haragszom vagy nem haragszom. Csak azt tudom mondani, hogy nekem is van egy gyerekem, akinek elváltak a szülei, de soha nem szabad a szülői kapcsolat megromlása miatt a gyereket büntetni, megfosztani, vagy elhagyni, vagy akármit tenni, hiszen a gyerek nem tehet semmiről" – mondta Pamela.

Hódi Pamela apa nélkül nőtt fel Forrás: Instagram/Hódi Pamela

Az influenszer és testvére fiatalon kezdtek el dolgozni, ezért ő mindig inkább gyűjtögette a pénzt, a mai napig nem szívesen költekezik. A híres édesanya arról is beszélt, hogy nővérével gyermekkorukban nem voltak jó testvérek, hiszen sokat voltak egyedül, mostanra azonban már nagyon jó kapcsolatot ápolnak.

„Vannak olyan dolgok, amiken szeretnék változtatni, és olyanok is, amik nagyon jók nevelés szempontjából, amiket szeretnék továbbvinni a gyerekeimnek is. Persze én minden házimunkát megcsinálok, de azért ne essen le a nemlétező gyűrű a gyerekem ujjáról, ha be kell ágyazni, vagy a cipőt le kell venni a bejáratnál" – tette hozzá Pamela, aki azt mondja, most végre minden kerek az életében.

„Jobb, mint amit én valaha el tudtam volna képzelni. Nem szeretek nagy szavakat használni, mert aztán soha nem tudhatja az ember, hogy évek múlva mi lesz, de én nem gondoltam volna, hogy tud ilyen jó lenni egy családi kép, vagy egy párkapcsolat. Úgy minden tekintetben... Tényleg ezt érzem, hogy nem szeretném, hogy valaha is megszűnjön az egész, ami most van, és hogy tartson életünk végéig. Ezért nagyon-nagyon hálás vagyok" – mesélte Pamela a Palikék Világa by Manna adásában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.