Fájdalmas emléket elevenít fel Dopeman: "Olyan melót, amit a nagypapámon csináltak, az egyedülálló volt"

gyilkosság Dopeman Összezárva Hajdú Péterrel
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nagyszülei meggyilkolásáról is beszél Dopeman az Összezárva Hajdú Péterrel című műsor pénteki adásában. A rapper máig nem tette túl magát az elvesztésükön. 

Pityinger László nagyszüleit 2011 januárjában támadta meg egy nyolcfős sorozatgyilkos-banda, mindketten meghaltak. Később kiderült, hogy a bűnöző csoport kifejezetten idős emberen követtett el erőszakos bűncselekményeket, korábbi támadások során többen is meghaltak.

A rapper elmondta, nagyapja a kórházban hunyt el, nagymamája két héttel később követte.

"Nem is a rablásokról szólt, hanem a sorozatgyilkosságról. Olyan melót, amit a nagypapámon csináltak, az egyedülálló volt" - nyilatkozta a LifeTV műsorában Dopeman, akinek az édesapja súlyos beteg volt egy éve és ő támogatta. A zenész egyébként köztudottan családcentrikus, mindent megtesz beteg kishúga életminőségének javításáért is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.