Ellenőrizték a húsvéti sonkákat és csokifigurákat: ez lett az eredmény

Forrás: Shutterstock -
csokinyúl húsvéti sonka húsvét
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium élelmiszer és vegyipari laboratóriuma minden tavasszal ellenőrzi a húsvéti időszak jellegzetes termékeit: a csokinyulak, -csibék és -tojások az elmúlt években megszokott formájukat hozták, mindegyik megfelelt a laborvizsgálaton, ahogy a pálinkák is. Az idén vizsgált 60 termék közül tavalyhoz hasonlóan mindössze öt sonka sótartalmával volt probléma.

Az ünnepi asztal díszeit, a tojáskeresés és locsolkodás ehető, iható kellékeit a megtévesztés szempontjából ellenőrizték a szakemberek. A termékek összetételét a kötelező rendelkezésekhez mérve vetették egybe a címkén feltüntetett tájékoztatással.

Kiemelték, hogy a húsz vizsgált húsvéti csokoládéfigura mindegyike eleget tett a Magyar Élelmiszerkönyv csokoládé megnevezésre vonatkozó előírásainak. Négy árucikk tartalmazott a megengedett, legfeljebb öt százalékos arányban kakaóvajtól eltérő növényi zsiradékot, ezt a csomagoláson jól láthatóan jelezték. A termékek valós zsírtartalma kivétel nélkül összhangban volt a címkén szereplő tápértékjelöléssel.

Közölték, a húsz pálinka laborban mért alkoholtartalma sem tért el a szeszes italok címkézésére vonatkozó rendelkezésben rögzített, 0,3 százalékos limit feletti mértékben a tájékoztatásban foglaltaktól.

Az élelmiszerkönyv szerint 58 százalék nedvességtartalomra vonatkoztatva a nyers sonka 5 százalék, a főtt sonka 3,5, a gépsonka 2,7 százalék sót tartalmazhat. A vizsgált húsz sonka közül négy nyers és egy főtt termék sótartalma haladta meg az előírt értéket. A fogyasztóvédelmi hatósági eljárások folyamatban vannak, a megbukott árucikkek csak a sonka megnevezés eltávolítása után, egyéb húskészítményként forgalmazhatók.

Forrás: Shutterstock

Az ITM fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára, Keszthelyi Nikoletta elmondta, a fogyasztóvédelem a békés ünnepi készülődés érdekében országszerte 400 üzletet ellenőrzött próbavásárlásokkal. A boltok mintegy harmadánál találtak kifogásolnivalót, a hiányosságok miatt több mint 2 millió forint bírságot szabtak ki.

Tipikusnak tekinthetők az árfeltüntetéssel kapcsolatos mulasztások, leggyakrabban az, hogy egyáltalán nem írják ki az eladási árat vagy a vásárló által fizetendő összeg helyett csak az akció mértékét jelzik. Megnyugtató ellenőrzési tapasztalat, hogy a kereskedők szinte minden esetben eleget tesznek nyugtaadási kötelezettségüknek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.