Szabó András Csuti: "Tanulságos időszak van mögöttem"

interjú Szabó András Kulcsár Edina magazin Szabó András Csuti Csuti Csuti barátnője
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az elmúlt hónapokban hatalmas médiafigyelem övezte Kulcsár Edina és Szabó András Csuti szakítását. Az emberek kíváncsiak voltak a részletekre, a váláshoz vezető okokra, az új szerelmekre, valamint arra, hogy miként folytatják majd az életüket, immáron külön-külön.

Az egykori szépségkirálynő és üzletember exférje az év első heteiben többször is megszólalt a szakítással kapcsolatban, a sajtó pedig felkapott minden nyilatkozatot, Instagram-bejegyzést és emiatt látszólag egy nyugodt perce nem volt a párnak. Az utóbbi időben viszont már egyáltalán nem beszélnek a válásukról és úgy tűnik, mindkettejüknek sikerült lezárniuk életük ezen szakaszát.

Kulcsár Edina után nemrég Csuti is bemutatta új szerelmét, a Life.hu pedig megkereste az influenszerként is sikeres férfit, hogy meséljen az elmúlt hónapokról.

Forrás: Szabo András Csuti

Az elmúlt négy hónapban minden korábbinál többet foglalkozott veled a sajtó. Hogyan élted meg ezt a kiemelt figyelmet?

– Nehéz, de tanulságos időszak van mögöttem. Próbáltam magamra fókuszálni, befelé figyelni. Sok időt töltöttem egyedül és minimális szinten foglalkoztam a sajtóval. Próbáltam magam távol tartani ezektől, ami persze csak részben sikerült.

Láthatóan nagyon profin, összeszedetten kezelted a szituációkat, a sajtó és a kommentelők folyamatos nyomását. Tudatos volt, vagy inkább ösztönös, ahogy reagáltál?

– Az életem minden területén próbálok példaértékűen jelen lenni és amennyire lehet, intelligens felnőtt, szülő módjára viselkedni, amihez természetesen elengedhetetlen az ösztönösség.

Miért döntöttél úgy, hogy bemutatod a barátnődet? Nem akartad, hogy az újságok írják meg? Nem pont ezzel a lépéssel tetted őt a figyelem középpontjába?

– Közös döntés volt, mert Ginát is zavarta, hogy nem lehettünk úgy jelen nyilvános helyen, ahogy azt szerettük volna. Arról nem is beszélve, hogy őszinte embernek tartom magam, szerettem volna, hogy a kis közösségem is tőlem értesüljön róla, ne pedig az újságokon keresztül, lesifotókkal tarkítva.

Egy szakítás vagy válás, főleg, ha vannak gyerekek, nagy trauma mindenkinek. Hogyan lehet feldolgozni egy válást? Neked mi segített?

– Mindenkinek csak azt tudom javasolni, hogy első lépésként töltsön magával sok időt. Tisztázza magában az énképét, utána jöhet csak a társasági élet. Amikor már azt érzi, hogy nyitott mások közeledésére, akkor ismerkedjen és tapasztaljon, de semmiképp se a züllés legyen a fókuszban, hanem a sport. Nekem a sport nagyon sokat segített abban, hogy új életet tudjak kezdeni.

Milyen volt a családi minta, az apakép előtted?

– Csepelen nőttem fel, elvált szülők gyerekeként. Apukám, amíg Pesten élt, sok időt töltött velem, azután a munkájából adódóan sajnos messzire költözött. A munkához való hozzáállásomat, a rend szeretetét anyukámtól tanultam, ugyanis egyszerre négy munkahelye volt, hogy nekem mindent elő tudjon teremteni. Nagyszüleim is sokat segítettek: emlékszem, minden pénteken jött mamám és az összes házifeladatot megcsináltuk, mert tudták, hogy elit gimnáziumba szeretnének járatni. Gyakran többféleképpen is megcsináltam egy-egy feladatot vagy fogalmazást, hogy fejlődjek. Talán ennek is köszönhetem, hogy felvettek a Fazekas Gimnáziumba, innen meg már egyenes út vezetett a diplomához. Közgazdászként végeztem.

Forrás: Szabó András Csuti

Milyen típusú vezető vagy? Csapatjátékosnak tartod magadat?

– Jól mondod, vezető és nem főnök. Csapatjátékos vagyok, mindenből kiveszem a részem, figyelek a kollégáimra. Mindig szem előtt tartom, hogy fontosnak érezzék magukat ebben a gépezetben, hiszen nélkülük nem lehetnék ennyire hatékony.

Kevesen tudják rólad, hogy jótékonykodsz is. Miért fontos ez a számodra?

– Ez ösztönös. Tudom, honnan jöttem, tudom, milyen, amikor nincs, tudom, milyen secondhand ruhákban járni. Sokat kaptam a világtól, talán többet is, mint ami elég, ezért szeretnék ebből visszaadni annyit, amennyit csak lehet. A gyerekeinket is e szellemiség jegyében neveljük.

Kik voltak a támaszaid az elmúlt hónapokban? Ki az, akinek mindig kikéred a tanácsát, a véleményét?

– Anyukám, a barátaim és a kollégáim voltak a fő támaszok, velük is nagyon sokat beszélgettem a kialakult helyzetről, és sok hasznos tanácsot adtak. Nagyon sok pozitív energiát kaptam a közösségemtől is. Több alkalommal leszólítottak az utcán, átkiabáltak kocsikból, nagyon sok szeretetet kaptam, amiért elképesztően hálás vagyok, nagyon sokat segített.

Milyen életet képzeltél magadnak gyerekként? És milyen életet szeretnél most?

– Mindenem megvolt, amit elképzeltem magamnak... de most minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy a lehető legjobb apjuk legyek a gyerekeimnek.

Mit tartasz nagyon fontosnak a gyereknevelésben? Mik azok az alapértékek, amelyekre mindenképpen meg akarod őket tanítani?

– Erkölcs, elfogadás, bátorság, őszinteség és némi zsiványság.

Mi ad célt az életednek? A munka, a sportolás, vagy a gyerekek?

– Egyértelműen a gyerekek, az ő mosolyuknál, bújásuknál, puszijuknál nincs édesebb és örömtelibb dolog a világon. Rengeteget segít, hogy szeretve vagyok, hogy figyelnek rám.

Korábban Kulcsár Edinával is exkluzív interjút készített a Life.hu. A beszélgetést ide kattintva olvashatjátok.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.