Dalpremier: Dér Heni és Lotfi Begi készítette el a nyár új himnuszát

Forrás: Magneoton -
klippremier sláger Freed From Desire Lotfi Begi dalpremier Dér Heni klip
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Számtalan sláger fűződik Lotfi Begi nevéhez, akinek évről évre bérelt helye van a slágerlistákon. Úgy tűnik, idén már májusban előrukkolt a nyár partihimnuszával.

A Fonogram-díjas lemezlovas, Lotfi Begi ezúttal hazánk legsikeresebb labdarúgó-csapata, a Fradi szurkolói számára készítette el az új dalát, amely a hamarosan megjelenő lemezén is helyet kap majd. A GALA formáció „Freed From Desire" című számának átdolgozásához a kirobbanó energiájú énekesnő, Dér Heni csatlakozott, aki több szállal is fűződik az előfutárhoz. A kilencvenes évek végén született nóta szinte mindenki számára nosztalgikus élmény.

– mesélte Begi, aki Dér Henivel állt össze, rögtön megtalálva a közös hangot és elképzeléseket.

Dér Heni és Lotfi Begi Forrás: Magneoton

Dér Heni elárulta, mi miatt is fogadta szívesen a nagyszerű felkérést:

„Jugoszláviában született a nagyapám, és nagy focikedvelőként rádión keresztül hallgatta a mérkőzéseket. Egyszer lehetősége nyílt elmenni egy szerb-magyar meccsre a szerbek szurkolói oldalán, de titkon Fradi szurkolóként ment. Annyira kitört belőle egy magyar gólnál az öröm, hogy ujjongva felugrott mindenki nagy meglepetésére. Ez a rajongás és szeretet teljesen belém ivódott és viszem tovább."

Begi és Heni a Fradi idei bajnokavató ünnepségen mutatta be az átdolgozást élőben, 10 ezer ember előtt a Groupama Aréna zöld gyepén, amelyről videóklip is készült, elképesztően felfokozott hangulatot közvetítve. A „Freed From Desire" pedig még csak a kezdet, ugyanis hamarosan egy 12 szerzeményből álló Fradi-albumra készülhetnek a foci szerelmesei, aminek zenei producere és ötletgazdája Lotfi Begi, producertársa pedig Szakos Krisztián.

A dalt és a klipet ide kattintva találjátok.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.