Fordulat Galambos Lajcsi zsarolós ügyében: ismét félnie kellhet a zenésznek

Forrás: TV2 -
zsarolás Galambos Lajcsi Lagzi Lajcsi feljelentés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lagzi Lajcsi zsarolói 200 millió forintot akartak kérni a zenésztől azért cserébe, hogy kapcsolataikon keresztül elintézzék, Lajcsi felesége ne kerüljön börtönbe az ellenük zajló ügy miatt. Mint ismert, a zenész jelentette az ügyet, ám most fordulat a kocka: az egyik állítólagos zsaroló feljentést tervez.

Lagzi Lajcsi azt állította, két férfi megkereste őt és felajánlották, hogy 200 millió forintért cserébe elintézik, hogy felesége ne kerüljön börtönbe az ellenük zajló ügy miatt. Lajcsi értesítette a hatóságokat, majd bedrótozva ment a következő találkozóra. A két férfi ellen kényszerintézkedést rendeltek el, egyiküknek, egy ügyvédnek hetente kellett jelentkeznie a kapitányságon, a másik férfi. K.K. pedig nyomkövetőt kapott. Ezek azonban azóta már megszűntek.

Galambos Lajcsit feljelentené állítólagos zsarolója Forrás: TV2

"A vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmény miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen indult nyomozás jelenleg is folyamatban van, valamennyi gyanúsított szabadlábon védekezik" - írta a Blikknek a Központi Nyomozó Főügyészség sajtóosztálya.

Az ügy egyik gyanúsítottja várja, hogyan fog végződni a nyomozás, míg az ügyvéd praktizál és feljelentést fontolgat. "Már rég megszűntették a kényszerintézkedést, nem is volt logikus az elrendelése. A nyomozás még nem zárult le, de ahogyan korábban is mondtam, ha megtörténik, én feljelentést teszek Galambos úr ellen" – mondta Puskás.

"Nem tudom, hogy K.-val mi van, nem beszéltem vele azóta. Pár hónapja az élettársa keresett telefonon, de ennyi volt. A mai napig nem dolgoztam fel a történteket. Nemrég éjjel kellett elmennem itthonról egy ügy miatt. Nem keltettem fel a feleségemet, aki reggel ijedve vette észre, hogy nem vagyok ott. Azt hitte, megint elvittek a rendőrök. Mély nyomot hagyott mindkettőnkben mindaz, ami történt" - tette hozzá az ügyvéd.

"A nyomozók végzik a munkájukat, és biztos vagyok benne, hogy úgy járnak el, ahogyan az a törvényeknek megfelel" - mondta Lajcsi.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.