Rusvai Miklós elárulta, mikor robban be újra a koronavírus-járvány Magyarországon

Forrás: YouTube -
Rusvai Miklós Magyarország Virológus koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Több országban is megugrott a covid-fertőzöttek száma, úgy tűnik, szembe kell néznünk egy újabb hullámmal. A Ripost megkérdezte Rusvai Miklós virológust, mikor számíthatunk Magyarországon a koronavírus berobbanására.

„Biztos, hogy emelkedik a következő hetekben nálunk is az esetszám. Hogy ez meddig tart, nem tudni, de én arra számítok, hogy még ezen a héten is emelkedni fog a múlt hetihez képest. Azt viszont nem gondolnám, hogy ismét a napi 1,5-2 ezer fölé megy majd a napi új fertőzöttek száma. Emlékezzünk arra, hogy az omikron hullám csúcsán, januárban 20 ezernél is több új fertőzött volt naponta – ennek az egytizedére számítok most. Ennek az az oka, hogy már nagyon sokan átfertőződtek, vakcinás védelemben részesültek és az időjárás sem kedvez most a covidnak, annak ellenére, hogy egy kisebb járványhullám beindult. Október-november környékére várható majd több megbetegedés. Vélhetően addigra megjelenik majd az új vakcina is, ami az omikron ellen is véd. Sajnos, aki most akarja oltatni magát, csak az alfa és a delta ellen emeli meg az immunitását. Azt tanácsolom, aki eddig nem oltatta magát, az várja meg az őszt, mert addigra vélhetően kijön az új vakcina" - mondta a lapnak Rusvai. Hozzátette, nem lenne meglepődve, ha Afrikából újabb variánsok indulnának útra.

Rusvai Miklós virológus, egyetemi tanár, az MTA doktora Forrás: YouTube

A fertőzöttek száma Olaszországban is megemelkedett, már azt tervezik, hogy újabb oltási kampányt indítanak.




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.