"Küzdöttünk a kapcsolatunkért" - Muri Enikő és Tóth Szabi három éve vannak együtt

Forrás: LifeTV -
Muri Enikő szerelem Tóth Szabi kapcsolat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Évekig titkolta kapcsolatát Muri Enikő és Tóth Szabi, de most kamerák előtt is próbára teszik majd a szerelmüket. Elárulták, hogyan jöttek össze, és milyen mélypontja volt már a kapcsolatuknak.

Muri Enikő és Tóth Szabi hosszú ideig titokban tartották a kapcsolatukat, pedig már 3 éve alkotnak egy párt. A szerelmesek nemsokára a Nyerő Párosban teszik próbára kamerák előtt is a szerelmüket, amiről most nyilatkoztak először. Szabi elárulta, 2016-ban találkozott először Enikővel, de csak 3 évvel később jöttek össze, amikorra ő már elvált ember volt. Enikő és Szabi együtt zenélnek a Sugarloaf zenekarban.

Muri Enikő és Tóth Szabi 3 éve vannak együtt Forrás: LifeTV

"Volt bennünk félsz, hogy ha belemegyünk a kapcsolatba, és nem jól sül el, az milyen hatással lesz a zenekarra. Emiatt nagyon tudatosan kettéválasztottuk a szakmánkat és a magánéletünket" - árulta el a Story Magazinnak Szabi. A kapcsolat elé végül nem a közös munka, hanem a koronavírus gördített akadályt.

"Beütött a Covid, és vele együtt a kilátástalanság. Elmaradtak a fellépések, nem volt munka, alkotói válságba kerültem, és egyre mélyebb depresszióba. Ezért szó szerint küzdöttünk a kapcsolatunkért" - mondta Muri Enikő, párja pedig mejegyezte, megérte megküzdeni szerelmükért, mert most nagyon boldogok. Enikő felől már egy baba is érkezhetne. "Hisszük és tudjuk, hogy együtt éljük le az életünket, én szeretném, hogy férj és feleség legyünk. Ha megkérné a kezemet, igent mondanék neki. Sőt részemről már jöhetne egy kisbaba is" - mondta az énekesnő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.