Meglepő eredményre jutott a NASA tudósa: van élet a Marson

Forrás: Shutterstock -
élet NASA Mars Gilbert V. Levin
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A tudós egész életében meg volt győződve arról, hogy van élet a Marson. Sokáig próbálta bebizonyítani az igazát.

A NASA tudósa, Gilbert V. Levin meg volt győződve arról, hogy életet talált a Marson. A professzor a a 45 évvel korábbi Viking űrszonda programját vizsgálta, amely során két pilóta nélküli rakéta vizsgálta át a vörös bolygót gáz vagy mikroorganizmusok után kutatva. Az eredmények a Földünkhöz hasonló eredményeket mutattak, ezután állt előt a tudós a saját elméletével: szerinte van élet a Marson.

Mások azonban nem hittek neki, mert a Viking molekuláris elemzése nem talált szerves anyagra utaló bizonyítékot. A tudós azonban kitartott állítása mellett, miszerint a Mars látszólag kopár, száraz és erősen besugárzott felszínén talált víz - és a metán eltűnésével a légkörben - arra utal, hogy kialakulhatott az élet.

Forrás: Shutterstock

2012-ben egy csoport ismét megvizsgálta a Viking eredményeit, és Gilbert V. Levinhez hasonló megállapításokra jutottak: létező mikrobiológiai életet találtak a Marson. A professzor elmélete támogatókra is talált, ugyanis közben az is kiderült, hogy a mikroorganizmusok képesek túlélni az extrém hideget és sugárzást is. Ez pedig arra utal, hogy a Marson is élhetnek mikroorganizmusok - írja a Mirror nyomán a Bors.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.