Erős lehűlés és hó is várható: a hétvége időjárása sem lesz örömtelibb

Forrás: Shutterstock -
hideg havazás időjárás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A következő napok a lehűlésről, esőről és a fagyról fognak szólni.

Csütörtök
Az erősen felhős égből eleinte főleg keleten, majd délutántól északnyugat felől várható kisebb eső, szitálás. Napközben kevés napsütés előfordul. Az északkeleti szél megélénkül. 6 és 13 fok között alakul a hőmérséklet.
Péntek
Borult, párás időre számíthatunk. Eleinte elszórtan, délutántól egyre több helyen várható eső, amit este az Északi-középhegység térségében havas eső, hó válthat fel. Élénk marad az északkeleti szél. Erős lehűlés várható: reggel 0, délután már csak +5 fok körüli értékeket mérhetünk.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock


Szombat
Folytatódik az erősen felhős, vagy borult idő. Az északi tájakon akár a déli órákig előfordul vegyes halmazállapotú csapadék: eső, havas eső, a hegyekben hószállingózás. Késő estétől délnyugat felől kiterjedt esőzés kezdődhet. Továbbra is élénk lesz az északkeleti légmozgás. Reggel már fagyhat, délután is csak 2-7 fok várható.
Vasárnap
A nap első felében többfelé valószínű eső, amit a magasabban fekvő tájakon havas eső, hó válthat fel. Délutánra csökken a csapadékhajlam, cserébe ködfoltok képződnek. +4, +5°C várható.
Hétfő
A reggeli sűrű ködfoltok feloszlanak, majd változóan felhős időnk lesz, csapadék nélkül. Megélénkül az északnyugati szél. Reggel országos fagy lesz, délután is mindössze 2-7 fok valószínű - írja a Köpönyeg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.