Hihetetlen: a 82 évesen elhunyt Mihailo úgy élte le az életét, hogy soha nem találkozott nőkkel

Forrás: Getty Images/Rick Findler/Rick Findler -
ortodox egyház férfi szerzetes pap találkozás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mihailo Tolotos ortodox szerzetes csecsemőkorától haláláig nem hagyta el a kolostorköztársaságot, és úgy élte le az életét, hogy soha nem találkozott nővel.

Mihailo Tolotos 1856-ban született. Édesanyja szülés közben vesztette életét, édesapja pedig ismeretlen volt, így, mivel egyetlen rokon sem jelentkezett érte, az Athosz-hegyi Köztársaság egyik kolostorába vitték és a szerzetesek gondjaira bízták.

Ez az autonóm klerikális ortodox kolostorköztársaság arról nevezetes, hogy ez a világ egyik legnagyobb területe, ahová nők nem tehetik be a lábukat. A tilalmat még 1046-ban vezette be IX. Konsztantinosz bizánci császár, és azóta sem törölték el.

Az autonóm kolostorköztársaságban mintegy 2000, különböző nemzetiségű szerzetes él. A félsziget csak hajóval közelíthető meg, és kizárólag férfiak látogathatják. Mihailo már a nevét is a szerzetesektől kapta, ők nevelték és tanították, majd amikor felnőtt, maga is szerzetesnek állt.

Mihailo soha nem hagyta el az Athosz-hegyi Köztársaság területét, így 82 éve alatt sosem találkozott nőkkel, kizárólag Szűz Máriát "ismerte" a képekről. A szerzetes élete során egyszer sem utazott autóval, és mozgóképet sem látott, és ő az egyetlen ismert férfi a történelemben, aki soha életében nem találkozott nővel -írja a the Vintage News.

Az Athosz-hegyi Köztársaság Forrás: Getty Images/Rick Findler/Rick Findler

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.