Azt hazudta, kigyulladt a háza: ezért próbálta elérni az ügyintézőt a nő

csomag ház szállítás tűz futár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Heteken keresztül nem érte el azt a szállítócéget a nő, amelyik két csomagját is eltüntette. Mérgében drasztikus lépésre szánta el magát. 

Hiába próbálta elérni a szállítócég munkatársait Sani Shah, a 27 éves angliai nő nem járt sikerrel. Két csomagja is eltűnt, de panaszára csak egy chatprogram reagált, ügyintézés azonban nem történt. Kétségbeesésében hatalmas hazugságot talált ki a nő, mivel folyamatosan azt az információt kapta, hogy ügyintézőhöz csak nagyobb baj esetén kapcsolják.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock/Copyright (c) 2020 A_B_C/Shutterstock. No use without permission./A_B_C

Azt hazudta, hogy az egyik futár miatt kigyulladt a háza, ehhez pedig letöltött egy képet is az internetről, amely egy égő házat ábrázolt. Erre természetesen már egyből reagáltak, és az ügyintézőhöz kapcsolták, habár Sani rögtön bevallotta, nincs szó tűzről, valójában csak az eltűnt csomagjait szeretné bejelenteni. Szerencséjére az ügyintéző nem csinált problémát a hazugságából, és az eltűnt csomagjai után is megkapta a 200 dolláros (73 ezer forintos) kártérítést - írja a Metro nyomán a Bors.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.