Háborognak a Tesco vásárlói: rosszul jár, aki megszokásból megy boltba

Forrás: MTI/Krizsán Csaba -
nyitvatartás Szombathely vásárlók Tesco Kőszeg változás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sokakat meglepetésként érhetett, hogy pár napja megváltozott több hazai Tesco nyitvatartása. Egyes boltok az eddiginél később nyitnak vagy éppenséggel korábban zárnak.

A Tesco felülvizsgálta boltjai nyitvatartási idejét és ennek eredményeként üzleteik egy része március 1-jétől nem az eddig megszokott időben nyit vagy zár. Az új nyitvatartási idő kialakításakor minden esetben figyelembe vették az érintett időtartamok vásárlószámát és forgalmi adatait. Kőszegen például azért nyitnak később, reggel hat helyett hét órakor, mert ebben az időszakban rendkívül alacsony volt a vásárlások száma – írja a nyugat.hu a cég válasza alapján.

Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Ez a döntés azokat érinthette rosszul, akik munkába menet vagy munka előtt intézték eddig a bevásárlást.

A céget megkereste a 24.hu is, és a portál azt az információt kapta, hogy a Tesco hazai üzleteinek 13 százalékát érinti a most bevezetett nyitvatartási idő változás. Egyes helyek valóban később nyitnak vagy korábban zárnak, ám vannak boltok, ahol hosszabbodott a nyitvatartás 1-1 órával.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.