"Nem lehetett felismerni Ádámot, az arca is összeégett" - megszólalt az M1-es baleset áldozatának apja

Forrás: MTI/Lakatos Péter -
M1-es autópálya áldozat apa tömegbaleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Öt kamion és 37 személyautó ütközött össze március 11-én az M1-es autópályán. A hatalmas tömegbalesetnek egyetlen áldozata volt, a 44 éves, 3 gyerekes Ádám. Testét a roncsok alatt találták meg.

Összesen 39-en sérültek meg abban a tömegbalesetben, amely március 11-én történt Herceghalom térségében az M1-es autópályán. A szerencsétlenségnek egyetlen halálos áldozata van, a 44 éves Ádám, aki három gyereket hagyott hátra. Gyászoló édesapja elmondta, a roncsok alatt megtalált test teljesen összeégett.

Herceghalom, 2023. március 11. Kiégett és sérült gépjárművek az M1-es autópályán Herceghalomnál, ahol öt kamion és 37 autó ütközött össze, Forrás: MTI/Lakatos Péter

"A baleset idején három kisunokánk velünk volt otthon, a fiammal és a párjával csak a legkisebb, kétéves gyermekük utazott. A felesége elmondása szerint az ütközés után ő csak arra koncentrált, hogy a fiukat kimentse, az ajtót ki kellett rúgnia, közben a kabátja is megégett. Vélhetően a nagy füsttől és a portól a fiamat nem is látta a kavarodásban. Így ő is csak késő este értesült a haláláról a kórházban, ahova beszállították őket. Abban a hitben volt, és abban bízott, hogy Ádámot egy másik intézménybe vihették, és jó ideig a rendőrök sem tudtak róla mit mondani" - mondta a Blikknek az apa. Az özvegyet és a kisgyereket már hazaengedték a kórházból.

"A baleset estéjén csöngettek a rendőrök nálunk, majd közölték, hogy mi történt. A fiam úgy megégett, hogy csak az igazolványáról lehetett azonosítani. Nem lehetett felismerni Ádámot, az arca is összeégett. Ugyan a menyem zúzódásos sérülésekkel megúszta, de lelkileg – érthető módon – ő is nagyon rosszul van. Nekünk kell most a családot összetartani ebben a nehéz helyzetben. Ez a legfőbb feladatunk. Pótolhatatlan ember volt a fiam, de próbálunk mindent megtenni, hogy a gyerekek minél kevésbé érezzék a hiányát" - tette hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.