Két hét után újra találkozott Galambos Lajos az ügyvédjével a börtönben, aki szerint a zenész sokkal rosszabb fizikai állapotban van most, mint amikor legutóbb látta. 

A baracskai börtönből a berettyújfalui börtönkórházba szállították át Galambos Lajost, mivel állapota aggodalomra adott okott. Eleve betegen vonult be, azonnal a gyengélkedőbe került, majd átszállították Berettyóújfalura, a központi börtönkórházba. Ügyvédje elmondása szerint azért, mert nem vett magához ételt. Két hét után nemrég találkozott újra a zenésszel.

Nem kímélik: Galambos Lajosnak beszólogatnak a rabok a börtönbenLifeTV

"Már a rabok mindennapi életét éli Baracskán. Hajnali fél ötkor van ébresztője, este nyolc órakor takarodó. Mivel az egészségi állapota nem engedi, munkára még nem osztották be, pedig úgy biztosan gyorsabban telnének a napok – mondta lapunknak dr. Csontos Zsolt nem sokkal azután, hogy kilépett a baracskai börtön kapuján. – Sokat beszélgettünk a benti állapotokról. Elmesélte, hogy a bv. munkatársai szigorúak vele is, mint mindenki mással, de emellett korrektek és igazságosak. Kérdeztem tőle, érte-e bent bármi atrocitás vagy sérelem, ami miatt nekem, mint az ügyvédjének, fel kell lépnem, de határozottan azt mondta, semmi ilyesmit nem tapasztalt. Persze, találkozott már a többi rabbal is, akik felemásan fogadták. A legtöbben barátságosak voltak és beszélgettek vele,néhányan azonban pikírt, bántó beszólásokat címeztek neki, mint például: „Most majd neked fújják el a nótádat" vagy „Mennyiért adod az áramot?" Sajnos, a börtönélet egy külön világ, ezzel nem lehet mit kezdeni, magára van hagyva. Saját magának kell megtalálnia és kiharcolni a helyét a hierachiában. Alkalmazkodnia kell minden helyzethez, még ha ez nehéz is..." - mondta a Blikknek dr. Csontos Zsolt.