Újabb információk érkeztek a szlovákiai buszbaleset sérültjeiről: ennyien vannak már Magyarországon

Forrás: MTI/TASR/TASR/Michal Svítok -
magyar buszbaleset Szlovákia
A Szlovákiában balesetet szenvedett magyar autóbusz utasai közül már 35-en Magyarországon vannak, a szlovák kórházakban még 23 utast kezelnek - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Menczer Tamás elmondta: a szlovák országos rendőrkapitányság tájékoztatása szerint a baleset vizsgálata még tart, annak okáról egyelőre nem nyilatkoznak, nem adtak hivatalos tájékoztatást. Hozzátette: a könnyebben sérült 37 utas közül 18-an még hétfőn késő délután, egy, az eredeti buszt is biztosító cég által küldött mentesítő járattal hazaérkeztek. Rajtuk kívül 17-en, akik gyors orvosi ellátást kaptak, szintén hazaindulhattak az éjjel egy másik busszal, így már összesen 35-en vannak Magyarországon az utasok közül - foglalta össze az államtitkár.

Menczer Tamás jelezte: hat szlovák kórházban - három pozsonyi, valamint a nagyszombati, a szakolcai és a malackai kórházakban - 23 utast ápolnak még különböző súlyosságú sérülésekkel.
Közülük heten vannak intenzív osztályon, de jelenleg senki sincs közvetlen életveszélyben - hangsúlyozta. Hozzátette: a kórházban ápolt többi sérült között vannak, akik műtétre várnak, és olyanok is, akiket megfigyelésre tartanak bent.

Menczer Tamás arról is beszélt: a tragikus baleset után a pozsonyi magyar nagykövetségen dolgozó kollégái azonnal a helyszínre mentek és ott addig segítettek, amíg indokolt volt. Amikor világossá vált, hogy melyik kórházakba viszik a betegeket, az intézményekbe is mentek velük - tette hozzá.

Jókút, 2023. május 15. Rendőrök és mentősök a szlovákiai Jókút közelében, a D2-es autópályán történt baleset helyszínén 2023. május 15-én. A balesetben egy magyar kirándulóbusz és egy kamion karambolozott, egy ember életét vesztette, több mint ötvenen megsebesültek. MTI/TASR/TASR/Michal Svítok Forrás: MTI/TASR/TASR/Michal Svítok

Elmondta: a könnyebb sérültek fel tudták venni a kapcsolatot családjaikkal, de a súlyos sérültek beazonosítását nehezítette, hogy az utaslista a roncsban maradt, és volt, akit eszméletlenül, iratok nélkül vittek kórházba. Hétfő estére azonban sikeresen azonosítottak mindenkit, és azt is kiderítették, hogy kik milyen diagnózissal kerültek kórházba, így tudták tájékoztatni a családokat az állapotukról - mondta.

Menczer Tamás kiemelte: folyamatosan, minden kórházban biztosítják a magyar diplomaták jelenlétét, mert olyan nem fordulhat elő, hogy egy idős magyar sérült ne tudjon kihez szólni az anyanyelvén, ne tudja megértetni magát egy idegen országban. Ezt a munkát segíti hat szakápoló is, akik kedden indultak el Magyarországról - jegyezte meg.

Menczer Tamás köszönetet mondott a magyar diplomaták, valamint a szlovák mentők, orvosok, tűzoltók, rendőrök munkájáért, akik "derekasan helyt álltak". Kitért arra is, hogy az Országos Mentőszolgálat is felajánlotta segítségét a betegek hazaszállításában.

Az államtitkár újságírói kérdésre megerősítette, hogy a buszon magyarok utaztak, Miskolcról és Budapestről indultak, és Csehországba tartottak. A magyar busz egy kamionnal ütközött össze hétfő délelőtt a szlovákiai D2-es autópályán. A balesetben egy ember meghalt, 37-en könnyebben, 21-en súlyosan sérültek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.