Kegyelmet kapott az anya: 4 gyermeke meggyilkolása miatt ítélték el, de kétségek merültek fel

Forrás: Shutterstock -
gyilkosság kegyelem Kathleen Folbigg
Ausztráliában húsz év után szabadon bocsátottak a börtönből egy asszonyt, akit négy gyermeke meggyilkolása miatt ítéltek el, ám egy újabb vizsgálat alátámasztani látszik Kathleen Folbigg vallomását, mely szerint a gyerekek természetes úton haltak meg.

Az új vizsgálat szerint az 1989 és 1999 között meghalt gyerekek közül kettő szívleállást okozó, CALM2-G114R nevű genetikai rendellenesség miatt halt meg, a harmadik pedig egy neurogén eredetű rendellenesség miatt. A vizsgálat szerint ezek után legalábbis kétséges, hogy az asszony megölte volna a negyedik gyermekét.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

A 2003-ban elítélt Folbiggnak Új-Dél-Wales állam főügyésze, Michael Daley adott kegyelmet, bejelentésében pedig kiemelte, hogy a lépés azt mutatja, az ország igazságszolgáltatása jól működik. Hozzátette: a történteket látva képtelenség nem együttérezni Kathleen és Craig Folbigg-gal. Kiemelte, hogy a feltétel nélküli kegyelem nyomán Folbigg azonnal szabadon távozhatott, az ítéletet azonban nem semmisítik meg.

Folbigg eredetileg 40 év börtönbüntetést kapott, melyet 2005-ben 30 évre csökkentettek. Így 2033-ban szabadult volna, kegyelmet pedig legkorábban 2028-ban kérhetett volna. Az asszony végig tagadta bűnösségét. Tavaly márciusban csaknem száz tudós - köztük két Nobel-díjas - levelet intézett az ausztrál hatóságokhoz, melyben Folbigg szabadon bocsátását kérték - írja az MTI.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.