Miért félünk a számoktól? - A babonák története

2011.05.10. 0:13

A babonák egyidősek az emberiséggel. Szinte minden korban megpróbálták az emberek elkerülni a bajt, s ehhez furcsa kis rituálék járultak az idők során.

Az egyik legismertebb babona a 13-as számhoz kötődik, és ha ez a dátum ráadásul péntekre esik, sokan inkább ki sem mozdulnak aznap, nehogy szerencsétlenség érje őket. Az 1800-1900-as évek Amerikájában annyira rettegtek a számtól, hogy sok felhőkarcolóban a 12. emelet után a 14. jön, és akad kórház, melyben nincs 13-as számú kórterem. 

Thinkstock



Napóleon és Roosevelt szinte rettegett attól, hogy 13-an üljenek egy asztalhoz, így utóbbi például kéznél tartotta egyik titkárnőjét, hogy ha a vacsoránál valaki lemondaná a meghívást és 13-an lennének, beugorjon, s így elkerüljék a balszerencsét. Párizsban szinte bárki rendelhetett 14. vendéget asztaltársasághoz, és senki nem tartotta ezt szokatlannak - az intézménynek quatroziéme volt a neve.
Az 1960-as években az angol királynő németországi látogatása során a királynő vonatának vágányszámát is lecserélték 13-asról 12-esre, biztos, ami biztos.

Amerikában még az 1970-es években is jelentős gazdasági veszteséget is okozott a 13-as szám, mivel minden hónap e napján az emberek nagy része ódzkodott az utazástól, így nem váltottak jegyeket, egyesek nem mentek dolgozni és nem is vásároltak.

A13-as számhoz kötődő babonát sokan bibliai eredetűnek tartják, mivel az utolsó vacsorán Jézussal együtt 13-an ültek az asztalnál. Pénteken pedig a keresztre feszítés zajlott, így a péntek 13-tól való rettegés könnyen kialakulhatott. A középkori emberek úgy vélték, a pénteken végzett munka csak szerencsétlenséghez vezethet, ahogy az aznapi éhgyomorra történő tüsszentés is.

Thinkstock

Azok a számok

A számoknak egyesek szerint a kabbalisták óta tulajdonítunk nagy jelentőséget, ugyanis ők azt vallották, hogy a szám mindennek a lényege. A hetes például azért lett "kabala", mert az akkori tudósok hét bolygót ismertek, és hitük szerint a sorsot azok határozták meg. A hétnek is hét napja van, az emberi fejen pedig hét "kapu" (szemek, fülek, orrlyukak, száj). A 12-es szám a tökéletességet jelölte a 12 hónap, 12 óra, a 12 apostol nyomán. Mivel a 13-as szám ezen túlmegy, már megbontja a harmóniát, így gonosz, esetleg halált is hoz.

A népmesékben is jelen van a számmisztika, a hármas és a hetes a leggyakoribb. A világnak hét csodája van, a katolikus vallásban hét főbűn, sőt, Krisztus utolsó mondata is 7 szóból állt. Ma is élő babona a házasság hetedik évének különös jelentőséget tulajdonítani.

De nemcsak a Biblia lehet forrása a babonáknak, az Európában is elterjedt szerencseszövő pók legendája például a mohamedán vallásból ered. A hiedelem szerint Mohamed menekülése közben egy barlangban bújt el, egy keresztes pók hálót szőtt annak bejáratára, így az üldözők célt tévesztettek. Így lett a pók a mohamedánok szent állata, ennek európai változata pedig: a takarítás közben felszippantott pók szerencsétlenséget hoz.
 
Nagyon sok babona kötődik a tükörhöz is

A hiedelmek szerint ha összetörik a tükör, akkkor a lány hét évig nem megy férjhez, vagy hét évig szerencsétlenség lesz az ügyetlen ember sorsa. Ha a házban halott van, akkor szokás volt az összes tükröt letakarni, nehogy az elhunyt lelke csapdába essen valamelyikben. A magától leeső tükör pedig halálesetet jövendölt. A tükörfóbia kialakulása valószínűleg onnan ered, hogy régen az emberek tükör híján a vízben nézték magukat, s kutatták a jövőjüket. Ha a víztükör elmosódott, az halált jelentett. Ezt a babonát kapcsolták aztán annak megjelenése után a tükörhöz.

Thinkstock

Furcsa indiai esküvő

Az esküvőket is gyakran övezi babonafelhő, például ha a nász napján esik az eső, a menyasszony is könnyeket hullat majd a házasság során. Indiában ezen túlmennek, ott ugyanis olyan hidelem él, mely szerint ha az ember összeházasodik egy állattal, akkor a gonosz szellemek elmenekülnek. Emiatt egy kilencéves kislányt például egy kutyával adtak össze 100 vendég előtt, igaz, a szertartást csak a szellemeknek rendezték, nem kötelezték együttélésre a "feleket".

A lélek nyomai - miről vallanak a kezek?http://www.life.hu/tested-lelked/onismeret/20110504-a-lelek-nyomai-mirol-vallanak-a-kezek.html Teszteld magad! Hogy érzed magad a testedben?http://www.life.hu/tested-lelked/onismeret/20110503-teszt-hogy-erzed-magad-a-testedben.html Ilyen lesz Vilmos herceg és Kate Middleton házasságahttp://www.life.hu/tested-lelked/ezoteria/20110428-kiralyi-eskuvo-ilyen-lesz-vilmos-herceg-es-kate-middleton-hazassaga.html Májusi horoszkóphttp://www.life.hu/tested-lelked/ezoteria/20110427-majusi-horoszkop.html Szerelmi horoszkóp májusrahttp://www.life.hu/tested-lelked/ezoteria/20110427-majusi-szerelmi-horoszkop.html Az álomnő nem jár szürkében - Milyen jelentést hordoznak a színek?http://www.life.hu/tested-lelked/onismeret/20110422-milyen-jelentest-hordoznak-a-szinek.html


ezotériahiedelembabonaszámok