asztrológia havi horoszkóp május ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Rákoknak számos változást hoz a május, akár titkos szerelmi viszonyba is keveredhetnek, amivel azért nem árt vigyázni. Az Oroszlánok számára minden úgy alakul majd, ahogy eltervezték, a Mérlegek életében pedig bármi megtörténhet, csak nyitva kell tartaniuk a szemüket. Nézd meg, számodra mit jósolnak a csillagok.

Kos

A Vénusz és a Jupiter támogató segítsége által május folyamán minden útmutatást megkapsz ahhoz, hogy érzelmi életed rendeződjön, a bonyolult ügyek tisztázódjanak, s a kellemes hatásokat örömmel fogadd be és fordítsd a magad javára azokat. Hivatásod vagy tanulmányok terén azonban akadályok állhatják utadat május első harmadában. Könnyen megtörténik, hogy váratlanul és feleslegesen bonyolódsz oktalan vitákba, ugyanakkor más pozitív hatások miatt sok apró, örömteli pillanatra is számíthatsz – így végül a mérleg nyelve kiegyensúlyozódik. Ez a hullámvasútszerű hatás május közepére teljesen megszűnik, utána csak pozitív impulzusok sokaságát fogod érezni.

Bika

Amennyiben van stabil párkapcsolatod, akkor fontos, hogy figyelj oda a dolgok alakulására. Ha nem teszed, akkor a Hold és a Vénusz többször megtréfálhat, és kétségek gyötörhetnek majd, vagy a féltékenység ébred fel benned. Társaddal kisebb viták alakulhatnak ki, ha még keresed az igazit, akkor május hava kevésbé kedvez új kapcsolat kialakulásának – bár ez igaz üzleti és baráti jellegű kötelékekre is. A hónap utolsó napjaiban azonban már újult erővel veted bele magad az életbe, használd meggyőző erődet, így bárkit levehetsz a lábáról, s remek dolgokat alapozhatsz meg. Különféle ügyekkel összefüggésben sok lesz a hullámvölgy, ám fura módon épp ez fog inspirálni arra, hogy bátor légy, s ismeretlen utakat járj be.

Ikrek

A rég várt változások és csodák ideje érkezett el, csak hinned kell abban, hogy minden sikerül, amibe hajlandó vagy időt és energiát fektetni. Különösen anyagilag mosolyoghat rád a szerencse, minden esélyed megvan a látványos gyarapodáshoz, sőt, az is lehetséges, hogy egy új munkalehetőség kínálkozik számodra, saját vállalkozást alapítasz, amiből jelentős pénzhez juthatsz meglepő gyorsasággal. Rajtad múlik, mibe vágsz bele májusban. Ha valakinek régebben kölcsön adtál pénzt vagy egyéb értéktárgyat, most érdemes azt visszakérni. Szerelem terén is jelentős változások mutatkoznak, engedj teret az érzelmeknek. Fogékonnyá válsz a szép és kellemes dolgokra, a kultúrára és a szellemi fejlődésre.

Rák

Május hava számos változás lehetőségét hozza el számodra, és nem érdemes struccpolitikát folytatni. Az első napokban megkérdőjelezel sok dolgot, ellenállsz a javaslatoknak, sőt, akár egy érdekes ajánlatot is visszautasítasz, ugyanakkor a hónap középső periódusában lendületbe jössz, így pedig kedvező eredményekkel számolhatsz, végül elégedett leszel. Karrier terén jelentős sikerekre van kilátás, ám ennek részben az az ára, hogy régi feladatokat is ki kell pipálnod a cél érdekében. Amennyiben akadnak elmaradt vizsgáid, azokra sürgősen készülj fel, mert tudod mindet teljesíteni. Bevállalhatsz egy távoli vagy akár munkával összefüggő utazást, ha tervben volt, akár egy költözést is. Titkos szerelmi viszonyba is belekeveredhetsz, ám azért ezzel feltétlenül bánj óvatosan!

Oroszlán

Már május első napjaiban is az elégedettség lesz úrrá rajtad, hiszen szinte minden úgy alakul, ahogyan azt áprilisban eltervezted. A kellemes energiák minden nap körbeölelnek, a változás szele folyamatosan érezhető, az út, amit be akarsz járni, jó eséllyel akadálymentes lesz. Épp ezért tegyél meg mindent azért, hogy a terveidet sorban kipipálhasd. Hab lesz a tortán, hogy érzelmek terén is történhet jelentős fordulat, ami örömmel tölt majd el. Amennyiben van párkapcsolatod, akkor a nagy döntések sokaságával kerülsz szembe, de minden körülmény adott ahhoz, hogy minden kérdésre választ találj. Aki még keresi a szerelmet, készüljön fel a Nagy Ő befogadására. Jelen helyzetedben az a legfontosabb, hogy el tudd dönteni, mi a lényeges és mi a lényegtelen.

Szűz

Áprilisban túl sok volt a kérdőjel, és nem mindig kaptál választ, ha érdeklődtél valami vagy épp valaki iránt. Ám, májusban fordul a kocka, s úgy tűnik, a világ kinyílik előtted. Az a megmagyarázhatatlan nyugtalanság teljesen megszűnik, ismét jobb lesz az általános közérzeted, s ez elhozza számodra a kiegyensúlyozottság élményét. Sokat mosolyogsz, másokat is felvidítasz, és nem menekülsz el akkor sem, ha valamilyen problémát meg kell oldani. Május második fele már igazán alkalmas arra, hogy új kapcsolatokat építs, szerelem, üzlet vagy barátság terén. Amennyiben vannak gondjaid a családoddal, barátaiddal, esetleg partnerkapcsolatodban, akkor a tavasz vége remek időszak arra, hogy megbeszéld, és megoldást keress a bajokra.

Mérleg

Anyagi, illetve üzleti jellegű ügyekkel összefüggésben várhatsz érdekes, egyben akár látványos fellendülést. Most bármi megtörténhet, csupán nyitva kell tartanod a szemeidet. Ha kérsz, akkor fontos külső segítséget kaphatsz – akár gazdasági tanácsokat, jogi iránymutatást, vagy egy egyszerűnek tűnő, de remek tippet. Szerelemben és karrier terén is felfutóban vannak dolgaid, jól alakulnak ügyeid, rendezhetsz sok kérdőjeles helyzetet. A havi égi konstellációk kifejezetten emelkedő, kedvező irányú változásokat jeleznek, használj ki minden felbukkanó lehetőséget, bárhonnan is érkezzék irányodba. Ha új munkakörre, költözésre, anyagi bevételre vagy szerencsés változásokra áhítozol, tervezd meg pontosan a szükséges lépéseket, aztán tedd a dolgodat, s az égiek meg fognak jutalmazni.

Skorpió

E jegy szülöttjei kellemes élményekkel számolhatnak, május hava sokaknak akár Kánaán is lehet – új munkával, költözéssel, nagy dolgok megvalósításával. Csak cselekedj, és ne várj másokra, többször szembesülsz majd azzal a ténnyel, hogy elsősorban önmagadra számíthatsz. Könnyed, színes és mozgalmas hetek várnak rád, csak élj meg mindent, ami megadatik, és semmire ne tekints gátként vagy akadályként. Az élet néha azért tol eléd feladatokat, hogy új tapasztalatokra tegyél szert. Jusson idő pihenésre és szórakozásra is, jogod van egy kis kikapcsolódáshoz. Hab a tortán, hogy mély és intenzív érzésekkel leszel teli, ne félj kimutatni, ha örülsz valaminek vagy épp sírnod kell. A következő hetekben szinte bármit sikerre vihetsz, amit akarsz.

Nyilas

Kissé lelassulsz, s úgy tűnhet, nehezebben bírod a tempót, s csak feleannyi tennivalónak érsz a végére, mint bármikor máskor. Lásd be, áprilisban gyakorta teljesítettél erődön felül, nagyon sokat dolgoztál, és bizony alkalmanként olyasmit is elvállaltál, ami túlmutatott a lehetőségeiden. Még szerencse, hogy május második hetétől sokkal jobban fogod érezni magad a bőrödben, fittebbé válsz, többet mosolyogsz, az élet minden területén – lassan ugyan, de - látványosan jobban fogsz teljesíteni, így pedig végül kegyes lesz hozzád a sors. Új barátságokra, vagy akár új szerelemre lelhetsz. Május végére még nyitottabbá válsz, befogadó leszel ismeretlen dolgokra. Könnyebben megérted és átérzed mások problémáit, nő a szociális érzékenységed.

Bak

Május sok szempontból kedvez neked, érdekes ajánlatok vagy hírek érkeznek, ám te kiválasztod azt, ami épp most a legtöbb fejlődési lehetőséget kínálja számodra. Remek, egyben meglehetősen fordulatos hetek állnak előtted, nagy hiba lenne ülni a babérjaidon. Minden adott a nagy döntések meghozatalához. Itt az idő új vállalkozás beindításához, tanulmányok megkezdéséhez, vagy vizsgák letételéhez, rövid tanfolyamok elvégzéséhez. Csupán a hónap közepén kell apróbb kellemetlenségre, vitákra vagy fura élethelyzetekre számítanod. Ezeket kezeld úgy, mint apró feladatok, egyfajta kapcsolók azon lámpákhoz, melyek utadon világosságot gyújtanak. Összességében szerencsésnek érezheted magadat, mert szinte minden problémát könnyedén és gyorsan le tudsz rendezni.

Vízöntő

A Merkúr és a Vénusz nagy segítséget ad májusban ahhoz, hogy elérd rég áhított céljaid egyikét. Sőt! Talán egyszerre többet is. Ugyanakkor fontos tudni, hogy nem maguktól hullanak öledbe az eredmények, annál inkább áldozatot kívánnak tőled az égiek. Ám, ha összedolgozol másokkal, figyelsz a jó útmutatásokra, ugyanakkor nem dőlsz be a mézesmadzagoknak, akkor meglepően jó eredményekre számíthatsz. Hab a tortán, hogy akár egy váratlan szerelem is felbukkanhat az életedben, esetleg a meglévő fellángolhat, elmélyülhet. Bármi történjék, te csak légy nyitott. Munkádban sikereket érhetsz el, kitartásod végre meghozza a várva várt eredményt. Vitás kérdésekben ne a hirtelen indulat vezessen.

Halak

Május első fele – a terveiddel és reményeiddel ellentétben – kissé döcögősre, akadályokkal telire sikeredhet, ám feladni és megfutamodni nem szabad. Ha tudatosan haladsz előre, nem rohansz, hanem inkább a lassabb tempót választod, akkor minden gát és gödör időben láthatóvá válik, így pedig átugorhatod vagy kikerülheted mindet, s akár hiba nélkül eljutsz oda, ahová szeretnél. Végül te magad is belátod, hogy ezek a helyzetek tulajdonképpen nem is komolyak, legfeljebb kissé késleltetnek a munkád elvégzésében. Május 13-a után apránként, de jobban érzed majd magadat, a kommunikációd gördülékenyebbé válik. Mindent elérhetsz, s ha kell, kérj külső segítséget. A hónap utolsó napjaiban kellemetlen történésekre számíthatsz, legyél nagyon okos és kerüld el a vitákat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.