Hétvégi horoszkóp (június 30. – július 1.)

Forrás: Shutterstock -
asztrológia hétvégi horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Ikrek számára jelentős előrelépési lehetőségeket tartogat ez a hétvége, az Oroszlánok számára pedig könnyed, stressztől mentes lesz a következő két nap. A Skorpiókat pedig a Merkúr támogatja abban, hogy valami jót hozzanak létre. Nézd meg, számodra mit tartogatnak a csillagok!

Kos

Ezen a hétvégén a kedélyállapotod kiszámíthatatlan lesz. Adódnak jó és kevésbé kellemes pillanatok, nem találsz rá az áhított harmóniára. Szinte mindent borúsabbnak látsz, pedig nem minden olyan zűrös, mint ahogy véled - inkább csak tartasz a változástól, nem akarod elfogadni, hogy bizonyos dolgok akkor is elmúlnak, ha a jelen állapotukban szeretnéd azokat megőrizni. Érzelmek terén próbálj csakis a szép dolgokra összpontosítani, az apró kellemetlenségeken pedig gyorsan lépj túl! Ereszd el a füled mellett, ha megsértenek, vagy a gyenge pontjaidat tesztelgetik. Ne félj attól, hogy őszintén kimutasd az érzéseidet, ne hordj álarcot, mutasd meg, ki vagy.

Bika

Ez a hétvége örömteli lesz, egyáltalán nem terhel le, sőt, inkább feltölt, elégedettséget ad, mosolyt hoz. Mindemellett persze akadnak különféle tennivalóid, ám energiatartalékaid nem csappannak meg, hát nyugodtan vállalj fizikai jellegű munkát, otthon, egy rokonnál vagy akár egy barátnál. Kertészkedés? Költözés? Bármi jöhet! Környezeteddel légy türelmes és kedves, trécselj velük sokat, figyeld a gesztikulációt és a kézmozdulataikat, hogy a fontos részletek ne kerülhessék el a figyelmedet, mert lehet, hogy valakinek szüksége lenne rád, de nem mer direktben kérni semmit.

Ikrek

Ezen a hétvégén a Jupiter remek lehetőséget kínál számodra, valamilyen jelentős előrelépés adódik, vagy épp egy duzzadó pénztárca képe leng majd a szemeid előtt. A hírek nagyon kecsegtetők, ám most tudatosan maradj a realitás talaján, s ne dőlj be a túlzó ígéreteknek! Csalódás érhet abban az esetben, ha szemellenzőt viselve nem figyelsz az intő előjelekre. Valóban adódhat egy kiemelkedően izgalmas lehetőség, és profitálhatsz is abból, de csak a józan ész segítségével indulj el a cél irányába. Emellett persze párhuzamosan élvezd a hétvége adta pihenési lehetőségeket.

Rák

Ezen a hétvégén szárnyalsz, minden lehetőséget megragadsz, hogy jól érezd magadat, és örömöt okozz másoknak. Nyitott és alkalmazkodó leszel a változó körülményekre, így könnyedén veszed az aktuális kihívásokat, sőt, másoknak is segítesz azokat megoldani. Ha adódik valamilyen elintézendő ügy, hát ne utasítsd vissza, az új feladat egy új tapasztalat lehetőségét is felkínálja. Ne légy türelmetlen, ne rohanj sehová, inkább figyeld, hogy a dolgok miként alakulnak, s csak akkor avatkozz bele a folyamatokba, ha azok nem a kedved szerinti irányt vesznek.

Oroszlán

Szombaton vidám leszel és befogadó mindenre, változó programokra, új emberek megismerésére, vagy akár arra is, hogy otthon maradj, s elvégezz pár összegyűlt házimunkát. Ez egy könnyed, stressztől mentes hétvége, és örömmel konstatálhatod, hogy minden a terveid szerint alakul. Természetesen nem teszel rosszat azzal, ha beiktatsz olyasmit is, ami hirtelen adódik. Egy buli, egy randimeghívás - bármi! Semmit ne csinálj, amihez nincsen kedved, csak lazíts egy kicsit, és próbáld megtartani jókedvedet. Most még a családodat is meggyőzheted bármiről.

Szűz

Ezen a hétvégén hajlamossá válsz arra, hogy meggondolatlanul cselekedj, nekiszaladj egy zárt ajtónak, amibe jól be is ütöd majd a fejedet. Ne játssz Kost, ez az Ő stílusa, te próbáld a vágyaidat és a benned rejlő tüzet összekapcsolni némi racionalitással. Valami biztosan felkelti majd a figyelmedet, és bármit megtennél, hogy a magadénak tudhasd azt a dolgot, vagy épp személyt... A célért mindent megteszel, ami jó, de csakis ésszel cselekedj! A látszat néha csal, s bár meglátásod szerint nagy zsákmányra tehetsz szert, azért ne rugaszkodj el a valóságtól, rendben? Láss tisztán, vedd le a szemellenzőt, s csak ezután dönts fontos dolgokról.

Mérleg

Ezen a hétvégén kizárt, hogy gondjaid adódjanak, de azt feltétlenül tartsd szem előtt, hogy leginkább a logikai készségedre lesz majd szükség, hogy rálelj a különféle élethelyzetek megoldásaira, amelyek váratlanul tűnnek fel a színen. Emellett még érzelmi téren is sakkoznod kell alkalmanként, mert sokan fogják igényelni a társaságodat, s vágynak iránymutatásodra, vagy épp arra, hogy velük töltsd a szombat éjszakát. Kiválóak az esélyek arra, hogy fontos információk birtokában lévő emberekkel hozzon össze a sors. Bármiről legyen szó, figyelj, mert az a hasznod lesz a későbbiekben.

Skorpió

Ezen a hétvégén remekül alakulnak a dolgok, meg sem érzed, hogy a Hold már fogyóban van, mert tőled nem von el energiát, téged nem kedvetlenít el. A Merkúr segít a háttérből, megnöveli az esélyeidet arra, hogy valami jó dolgot hozz létre, új embereket ismerj meg, bővítsd a tudásodat, tapasztalatodat. Emelkedett kedélyállapot jellemez mindkét nap, s meglehetősen energikus is vagy. A legjobb feltételek adottak ahhoz, hogy elszántan bevesd magad valami új dologba. Ha nem égető, hogy az otthonod körüli tennivalók elvégzésére szánd a szabad óráidat, akkor ezt most nyugodtan halaszd el. A barátaidról ne feledkezz meg!

Nyilas

Ha ezen a hétvégén teljesen eltérő véleménynek adsz hangot, mint azt mások elvárnák tőled, ne visszakozz, hanem állj ki a saját elképzeléseid mellett. Csak így lehetsz önmagad! Nem kell alkalmazkodnod a többiekhez minden áron, és nem szükséges mások kompromisszumos javaslatainak behódolnod. Dolgozz azon, hogy átgondoltan érvelj a saját elképzelésed mellett! A lényeges döntéseket ne hirtelen felindulásból hozd meg, akkor se, ha azt ki akarják belőled csikarni. Utasítsd vissza az ilyen típusú nyomást. Ha párkapcsolatban élsz, adódhatnak konfliktusaid, de minden rendezhető, ha az emelt hangnemet elkerülöd.

Bak

Szereted a hullámvasutat? Ami ezen a hétvégén jöhet, azt biztos nem. Leginkább a hangulatod fog ingadozni a lent és a fent között folyamatosan. Szombat reggel mintha bal lábbal kelnél fel, itt-ott akadályokba ütközöl, aztán érkezik egy remek hír, s minden rendben lesz. Amibe belefogsz, eleinte nem halad, vagy kétszer annyi időt vesz igénybe, mint máskor, ám épp ez az, amit időben érdemes átgondolni, hátha a sors azért gördít eléd akadályt, hogy gátoljon valamilyen hiba elkövetésében. A jellemedtől eltérően szombaton tüzes leszel, de vasárnapra lenyugodsz, és minden visszatér a normális kerékvágásba.

Vízöntő

Szombaton egyáltalán nem vágysz munkára, és nem akarod megerőltetni magadat. Még a gondolataidba sem akarod beengedni ezeket, ugyanakkor jó az esély rá, hogy valamilyen úton-módon mégiscsak beférkőzik az életedbe valamilyen munkával vagy épp tanulással összefüggő változás, vagy egy új lehetőség kerülhet kilátásba. Figyelj a jelekre, telefonokra, e-mailekre, vagy hívd meg a főnöködet, üzletfeledet is a hétvégi buliba, mert ott van az orrod előtt a lehetőség... csak magadhoz kell ragadni! Most gyorsan, határozottan kell döntened, de épp ebben rejlik sikered kulcsa, ne futamodj meg. Majd vasárnap ráérsz a nagy semmittevésre!

Halak

Szombaton nehézségeid adódhatnak munkával összefüggésben - amennyiben dolgoznod kell. Összezördülésbe keveredhetsz emberekkel, kollégákkal, egy főnökkel. Ha mentesülsz a szakmai feladatok alól, akkor is könnyen megeshet, hogy valamely családtagoddal, egy baráttal, netán egy ismeretlennel feszülsz össze. Ha viszont felvértezed magad a nehézségek ellen, akkor ezek akár el is kerülhetők, így te lehetsz a nap nyertese. Vasárnap már a Hold és a Jupiter is a pártodra áll, olyan emberekkel találkozhatsz, akik sok érdekes információt osztanak meg veled. Egy különleges programtól kaphatsz majd erőre, és fitt formában kezded a jövő hetet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.