Aki a repüléstől fél, az a zuhanástól fél: Avagy, amikor a lélek prostituálódik

Forrás: Thinkstock -
párkapcsolat szerelem kapcsolat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az autópálya-matricát azért kellett a felragasztás előtt bepiszkolni, vagy legalább egy pillanatra a farmernadrághoz érinteni, mert e nélkül a beavatkozás nélkül soha nem vakartad volna le a szélvédőről. Ott ezt szándékosan és tudatosan tettük, de van, amikor nem szándékosan és nem tudatosan, de ugyanezt a folyamatot éljük meg fordított sorrendben.

Az ember lelke ugyanis olyan, mint a matrica. Minél több szennyeződés ragad rá, párkapcsolatban annál jobban elveszti a tapadókészségét. Ezeket a sérüléseket, negatív élményeket és csalódásokat már gyerekként elkezdjük magunkra ragasztani, amikor még nemcsak a lelkünk tiszta, de az öntapadós oldalunk is makulátlan, így a legkisebb dolog is ellenállás nélkül tapad rá.

Forrás: Thinkstock

Később a félresikerült párkapcsolatok is felkerülnek a matricánkra, a gyakori partnercsere pedig egyenesen tapadásmentesíti. Ennek van még egy nem várt mellékhatása. Mégpedig az, hogy az ember vissza is vesz a kapcsolatai teremtéséből,

mert aki a repüléstől fél, az a zuhanástól fél. Aki az elköteleződéstől, az a felelősségtől és saját magától is.

A szerzőről

A "Tabuk nélkül a párkapcsolatról" közösséget azzal a céllal hoztam létre, hogy a tapasztalataim alapján támogatást, segítséget nyújtsak azoknak a pároknak és párjukat kereső embereknek, akik minőségi élet megélésére törekszenek, legyen az párkapcsolat, munka, gyereknevelés vagy önmagunk megtalálása a világban.

Facebook/Tabuk nélkül a párkapcsolatról
A szerelem rövid, a házasság hosszú? Esélylatolgatás hűtlenség előtt!http://www.life.hu/intim/20160202-pilta-gabor-a-szerelem-rovid-a-hazassag-hosszu-fontos-az-eselylatolgatas-hutlenseg-elott.htmlA házasságkötés szinte mindig csodás pillanat. A nehézségek legfeljebb utána jönnek... Intim--Elvált apukával randizni? Igen! Jegyzet szkeptikus szingli nőknekhttp://www.life.hu/intim/20160201-igenis-elvalt-apukaval-is-lehet-randizgatni-jegyzet-szkeptikus-szingli-noknek.htmlA nők nagyon sokszor, különösen akkor, ha még nincs gyerekük, képesek bepánikolni, ha egy kisebb-nagyobb "csomaggal" rendelkező pasival jönnek össze. Részben talán érthető is az első ijedelem: a gyermeknevelés hatalmas felelősség, rengeteg időt és energiát követel, ráadásul a volt feleség ott lebeg a háttérben, ami megnehezítheti az új kapcsolat indulását. Vagy épp a dacos kölyök, aki szívből utálja apa választottját. Ezeket a férfiakat te is kapásból kihúzod a lehetséges randijelöltek listájáról? Rosszul teszed! Nézd meg, miért rejlik bennük nagy potenciál! IntimThinkstock250 nő egy év alatt, 35 000 egy élet alatt – Íme, a történelem legnagyobb nőcsábászaihttp://www.life.hu/intim/20160130-casanova-lord-byron-warren-beatty-fidel-castro-hugh-hefner-a-tortenelem-legnagyobb-nocsabaszai.htmlÉltek és élnek férfiak, akik a meghódított nők számát csak akkor képesek a két kezükön megszámolni, ha egy gyengébb hetükről van szó. Most bemutatunk a világtörténelem dokumentáltan legnagyobb szoknyapecérei közül hetet, elképesztő számok kíséretében. IntimAFPÁnuszgyömbér és tejszínhab a makkra - Szexjátékszerek élelmiszerből (18+)http://www.life.hu/intim/20160130-anuszgyomber-es-tejszinhab-a-makkra-szexjatekszerek-elelmiszerbol.htmlNem kell ahhoz feltétlenül ellátogatni egy szexshopba, hogy izgalmas játékszereket szerezzünk be a hancúrozás változatosabbá tételéhez - néha elég kimenni a konyhába. Bemutatunk néhány házi tippet és trükköt, amelyekben találkozik a gasztronómia és az erotika. IntimThinkstockA valaha volt 10 legszexibb dal, ami biztosan beindít az ágybanhttp://www.life.hu/intim/20160129-a-valaha-volt-10-legszexibb-dal-ami-biztosan-beindit-az-agyban.htmlSzerelmeskedés közben némi háttérzene jól szokott jönni. Na de milyen is legyen? Ajánlunk egy jó adag olyan dalt, amikkel biztosan nem fogsz mellé: ezeknek a számoknak akkora az erotikus töltetük, hogy a hangfalak is felizgulnak tőlük. Intim--Valami, aminek mindenki a gazdája, valójában senkié sehttp://www.life.hu/intim/20160128-pilat-gabor-valami-aminek-mindenki-a-gazdaja-valojaban-senkie-se-1.htmlAmikor egy kőművesbrigád élére kinevezett vezető egész nap a falat rakja, akkor ő nem vezető, hanem kőműves. Ha a raktáros meg épp targoncázik, akkor éppen targoncás... Intim--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.