Valami, aminek mindenki a gazdája, valójában senkié se

Egy család életében is számtalanszor találkozunk ezzel a furcsasággal. Apuka hegyezi a 10 éves gyerek ceruzáit, anyuka cseréli ki a villanykörtét és nyírja a füvet. Nem arról beszélek, amikor idő hiányában vagy kedvességből végzik el az adott dolgot, hanem arról, amikor a másik nem végzi el az amúgy őt megillető feladatot, és ezért válik szükségszerűvé a beavatkozás.

Ilyen például a takarító, a karbantartó, a szerelő, a szakács, a pénzügyi adminisztrátor, az óvónő, a betegápoló stb. Habár viccesnek tűnik, de ha technikailag ránézünk a családi életünkben folytatott tevékenységeinkre, akkor azon kaphatjuk magunkat, hogy számtalan egymástól jól elkülöníthető munkakörben dolgozunk, és ebben az esetben is ugyanazok a törvényszerűségek működnek, mint bármilyen emberi csoportban.

Természetes késztetés, hogy az emberek osszák meg a munkát egymás között, és az is természetes, hogy a feladatok elosztásakor figyelembe veszik egymás jártasságát és képességét. Érdekes jelenség, amikor ezek a munkakörök nincsenek megnevezve, illetve odarendelve egy-egy emberhez, még akkor is, ha néhányunknak igen sok jut belőle, és van, akinek kevés.

Mint tudjuk, az akváriumban élő aranyhal, amelynek mindenki a gazdája, az előbb vagy utóbb felfekszik a víz felszínére, és nem azért, mert alszik.