Szexboszorkának tartja magát az egykori sztriptíztáncos

Forrás: Facebook/Shaney Marie -
sztriptíztáncosnő szexboszorkány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Shaney Marie valamilyen okból kifolyólag professzionális szexboszinak tartja magát. De ez vajon mit jelent? 

A 31 éves extáncos már egy ideje érdeklődik a boszorkányság iránt. A kilensei már táncos korában is szerettek volna mélyebb, erőteljesebb spiritualitásabb szexkapcsolatot létesíteni vele, ezért Shaney Marie képezni kezdte magát. Azt nem tudjuk hol tanult, mert a boszorkányképzőről még nem nagyon hallottunk a való életben, de ki tudja.

Shaney Marie, a szexboszorkány Forrás: Facebook/Shaney Marie

A lényeg az, hogy Shaney nagyon belerázódott a bosziságba. Olyannyira, hogy a mágikus szexualitást ma már ő tanítja másoknak, hogy ezzel pörgethessék fel a szexuális életüket. Sőt, a tanulmányai során arra is rádöbbent, hogy a szexualitás egy sokkal szélesebb spektrumon mozgó dolog, mint azt eddig hitte.

Így lehetséges az, hogy emberekhez nemektől függetlenül tud vonzódni, ráadásul magát a természetet is szexuálisan vonzónak tartja.

Forrás: Facebook/Shaney Marie

"Amikor még táncoltam, feltűnt, hogy az emberek azért jönnek hozzám, mert szeretnének mélyebb szexualitást megélni. A szexboszorkányság pedig megtudja nyitni az odavezető utat" -írta meg a Mirror.

Japán szexképek terjednek az Instagramon (18+)

A japán kultúrában a sunga nem más, mint a művészetek erotikus alkotásai. Ezek nem öncélú pornóképek, hanem a történelem és az akutális kulturális élet megerökítői, mesélői. Ebben a műfajban lelt magára egy svéd festő, Matti Sandberg. Durva fotók!

Cotoxo Dolphin - Ismeretlen ismerős (18+)http://www.life.hu/intim/20170831-cotoxo-dolphin-g-pont-vibrator-teszt.htmlA segédeszközök piacának szürke eminenciásai a G-pont vibrátorok, amelyek annak ellenére, hogy felépítésük csak minimális mértékben változott az elmúlt évek során, máig töretlen népszerűségnek örvendenek a hölgyek körében. Tesztelő párosunk ezúttal egy kifejezetten olcsó, mégis jó minőségű megoldást tehetett próbára, lássuk, hogyan boldogultak a kihívással! Intim--A magyarok ennyire szeretik orális szexben részesíteni a partnerüket (18+)http://www.life.hu/intim/20170904-ennyire-szeretik-a-magyarok-oralis-szexben-reszesiteni-a-partneruket.htmlAz orális szex ma már nem lehet tabu, hiszen kutatások igazolják, hogy sok párkapcsolat áll vagy bukik ezen az egy dolgon. Egy újabb felméréssel azt derítették ki, hogy egyes nemzetekben mennyire szeretik orálisan kényeztetni a felek a párjukat. Mi is a rangsorban vagyunk! IntimOrigoPilát Gábor: A lelki bántalmazás megöli a lelkedhttp://www.life.hu/intim/20170829-pilat-gabor-a-lelki-bantalmazasrol.htmlA testivel ellentétben a lelki bántalmazást sajnos nem bünteti a törvény, pedig az szinte szó szerint megöli a lelket. IntimThinkstockPokémonra vadászott, szexelő párt talált a játékos (18+)http://www.life.hu/intim/20170903-pokemonra-vadaszott-szexelo-part-talalt-a-jatekos.htmlPikachut akart fogni, de egy szexelő párra lelt egy Pokémon Go-játékos. A szituáció mindenkinek kellemetlen volt (a kis sárga zsebszörnyet kivéve). Intim--Lemondott a szexről Angelina Joliehttp://www.life.hu/intim/20170902-lemondott-a-szexrol-angelina-jolie-ez-az-oka.htmlVálása óta Angelina Jolie a gyerekei és jótékonysági tevékenységei mellett egyre többet igyekszik foglalkozni magával, a lelki békéjével. Intim--Ennyi szexre van szükség a boldogsághoz (18+)http://www.life.hu/intim/20170901-kiderult-mennyi-szexre-van-szukseg-a-boldogsaghoz.htmlAzt hihetnénk, hogy a boldogsághoz minél több szexre van szükségünk, pedig ez nem feltétlenül van így. Egy kutatás megállapította, mennyiszer kell ágyba bújni ahhoz, hogy a felhők felett járjunk! Intim--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.