David és Noah nyitott kapcsolatban él: a férfi 300 nővel feküdt le

Forrás: Shutterstock -
szex nyitott kapcsolat hűtlenség felnőtt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
David és Noah négy éve él nyitott kapcsolatban. A férfi hetente három nővel fekszik le, de így is boldogok.

David és Noah átlagos párnak tűnnek, kapcsolatuk azonban egyáltalán nem hétköznapi. Négy esztendővel ezelőtt, amikor már hat éve alkottak egy párt, a férfi közölte kedvesével, hogy nagyon szereti őt, ugyanakkor képtelen tovább a monogámiára, szeretne más nőkkel is lefeküdni.

Barátnője először sírva fakadt és nem értette, miért nem elég ő a párjának, de hosszas gondolkodás után megengedte Davidnek, hogy félrelépjen és belevágtak a nyitott kapcsolatba. Abban az időszakban kipróbálták az édeshármast és swingerklubba is elmentek, de a férfinak ez nem volt elég, több nőre volt szüksége.

Ma már hetente legalább három különböző nővel fekszik le, elmondása szerint az elmúlt néhány évben összesen 300 hölggyel volt dolga.

A kép csak illusztráció Forrás: Shutterstock

Amikor először belevágtam ebbe, úgy terveztem, hogy majd randizgatok a lányokkal, elviszem őket moziba vagy vacsorázni. Ez azonban nem volt jó, mert azt vettem észre, hogy a szex mellett elkezdtem érzelmileg is kötődni hozzájuk. Ezt meg kellett állítani, egyből szakítottam velük, mert én Laurát szeretem. Persze vannak olyan nők, akikkel rendszeresen találkozom, de amint elkezdek érzelmeket táplálni irántuk, azonnal véget vetek a viszonynak" – idézi a férfi szavait a The Sun.

David hozzátette, úgy véli, ők sokkal boldogabbak a kapcsolatukban, mint más párok. Náluk ugyanis nincsenek hazugságok. Szerinte ezzel a lépéssel sikerült megmenteniük a kapcsolatukat és a szexuális életük is jobb lett.

Curtis a TV2 új műsorában, a Csak show és más semmiben bizonyítotthttp://www.life.hu/sztarok/20180827-curtis-a-tv2-uj-musoraban-a-csak-show-es-mas-semmiben-bizonyitott.htmlCurtis hatalmas lehetőséget kapott a TV2-től, ezzel most mindenkinek bizonyíthat: elő műsorban kell megmutatni majd ugyanis hétről hétre, hogy mit tud. TV + Sztárok--Szacsvay László: "Szörnyen vagyok"http://www.life.hu/sztarok/20180827-szacsvay-laszlo-szornyen-vagyok.htmlSzékhelyi József vasárnapi temetésén többek közt Szacsvay László is beszédet tartott. Mint ismeretes, a Nemzet Színésze megküzdött a prosztatarákkal, és most a Life.hu-nak elmondta, neki mi segített a szörnyű betegség leküzdésében. A színész azt is elmondta, hogy van most.TV + Sztárok--Michael Jackson mégis él? Nagy bejelentésre készül a stylistjahttp://www.life.hu/sztarok/20180827-michael-jackson-megis-el-nagy-bejelentesre-keszul-a-stylistja.htmlSok Michael Jackson rajongó hisz abban, hogy a pop királya életben van. A hívők elméletét most megerősítette a pop királyának stylistja, aki nagy bejelentést ígér. TV + Sztárok--Hódi Pamela már a nyilvánosság előtt is vállalja szerelmét: szerelmes fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180826-hodi-pamela-mar-a-nyilvanossag-elott-is-vallalja-szerelmet-szerelmes-foto.htmlHódi Pamela, tanulva Berki Krisztiánnal való kapcsolatából, nem mutogatja a nyilvánosság előtt szerelmét, Tóth Bence focistát. Ezért is annyira meglepő legutóbbi fotója. TV + SztárokOrigoDopeman élő videóadásban mondta el véleményét a Majka és Curtis balhérólhttp://www.life.hu/sztarok/20180826-dopeman-elo-videoadasban-mondta-el-velemenyet-majka-es-curtis-balherol.htmlDopeman élő videójában mondta el véleményét Majka és Curtis szakmai szakításáról. Nem kímélte az ózdi hőst.TV + SztárokFotó: Hirling Bálint - OrigoVerekedés tört ki Curtis szlovákiai koncertjén: a rapper a színpadról csitította a dulakodókathttp://www.life.hu/sztarok/20180826-verekedes-tort-ki-curtis-szlovakiai-koncertjen-a-rapper-a-szinpadrol-csititotta-a-dulakodokat.htmlCurtis, ahogy azt a Life.hu is megírta, Majka nélküli első koncertjét egy szlovák településen adta a hétvégén. Bár az idő és az időpont nem kedvezett a bulinak és csak kevesen jelentek meg, jó hangulatúra sikerült az este, egy apró verekedést kivéve. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.