„Nagymellű főiskolás lány” - Pornó miatt rúgták ki az egyetemi tanárt

Forrás: Shutterstock -
pornó kirúgás tanár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az online konferenciák és oktatások sokszor kínos szituációkba torkollanak. Ám sajnos egy egyetemi tanár olyan csúnyát bakizott, hogy kirúgták az állásból.

A Miami Egyetemen is online folyik az oktatás a járvány miatt, John Peng Zhang professzor is így tartott órát, amikor is a diákoknak feltűnt valami. Látni lehetett ugyanis, a böngészőjének a tartalmát: „Nagymellű főiskolás lány". Úgy tűnik, a tanár úr ebben a témában keresett pornóvideót. Az egyik diák hangosan fel is olvasta, ám ő nem reagált rá. Több képernyőképet, és videót is készítettek, még a TikTokra is felkerült a történet, ahol 800 ezres nézettséget ért el, míg az egyetem utasítására el nem távolították.

A kép illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ennek azonban nem lett jó vége, először csak közölték a diákokkal, hogy Zhang órája elmarad, majd kiderült, a professzort kirúgták, noha a tanár elnézést is kért a történtek miatt – írta a New York Post.
Több egyetemista úgy nyilatkozott, sajnálja, hogy idáig fajult a dolog, nem ezt érdemelte volna a tanár. Mások viszont úgy vélik, jogos volt a döntés, nem szívesen vettek volna részt az óráján ezek után.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.