Újra a Life.hu-n olvashatjátok Pilát Gábor gondolatait kapcsolatokról, szerelemről, barátságról és persze a szexről is. Most az Egy Férfi és egy Nő című könyvéből olvashattok el egy részletet.

„Ne haragudj, azt hittem, hogy igen, de valójában mégsem állok készen egy komoly kapcsolatra" – hangzik el egyre gyakrabban ez a vallomás.

A szerelmi kapcsolataink őrült változásokat éltek meg az elmúlt évtizedekben. Talán a szüleinknek is voltak kétségeik afelől, hogy házasságuk kitart-e majd a sírig, de a mai (életkorilag) kapcsolatérett korosztály jelentős részét már az elköteleződés gondolata is iszonyatosan megrémíti.
Nagyszüleink korában magától értetődő volt, hogy ha két ember egymásra talált a szerelemben, akkor egyre jobban megismerve egymást, a kapcsolatukat is egyre szorosabbra fűzték, és előbb-utóbb törvényes keretek között a házasságkötő teremben az anyakönyvvezető előtt, és a templomban Isten színe előtt is két határozott igennel erősítették meg ez irányú szándékukat, és megpecsételték azt.

A mai kapcsolatérett korosztály jelentős részét már az elköteleződés gondolata is iszonyatosan megrémítiForrás: Shutterstock

Mára teljesen kikopott volna az erre való igény? Természetesen nem. A környezet, a minket érő hatások és ingerek viszont jelentősen megváltoztak. Megannyi tény sorakozik itt fel. Lelassult a felnőtté érési folyamat, elhúzódott a leválás a szülőkről, amit legyünk őszinték, ők maguk is kompenzatorikus módon késleltetnek. Ha már nem tudtak annyit foglalkozni a gyerekkel, amikor kicsi volt, legalább maradjon hosszabb ideig a szülői háznál. Emellett egyre nehezebb tisztességes munkával lakáshoz jutni, de bérelni is. Nem elhanyagolható a technika és az internet adta lehetőségek rohamos fejlődése. Ma már egyszerű applikációk segítségével megtalálhatjuk a távolságban hozzánk legközelebbi, ideálisnak hitt jelöltet. A szabad választás sokszínűsége ugyanúgy nehezíti a helyzetet, a gyerekkori traumák miatti visszatartásokról nem is beszélve. Ráadásul a média is ontja magából a szingli élet nagyszerűségét. Egy szó, mint száz, aki fél az elköteleződéstől, az is vágyhat komoly kapcsolatra, de sokszor a félelmei erősebbek a vágynál.

Mégis talán a szabadság és az elköteleződés látszólagos összeférhetetlensége okozza a legnagyobb problémát. Azt gondoljuk, hogy az elköteleződéssel le kell mondanunk a szabadságunkról. Két dolgot azonban kihagyunk. Az egyik az, hogy az elköteleződés egy döntés. Egy szabad döntés. A mi lehetséges döntésünk, ami nem kötelező. A másik pedig, hogy ezzel a döntéssel a szabadság nem tűnik el, csupán a játékteret nevezzük másként, és éljük meg másként. A játék célja lett más. Egy jó játékhoz ugyanúgy szükség van szabályokra és szabadságra is. Ha túl sok a korlát, akkor a szabadság tűnik el, ha viszont nincsenek jó, észszerű, és az életet támogató szabályok, akkor nem egy szép társasjáték lesz a kapcsolatból, hanem játszma, zűrzavar és káosz.

Ezek szerint az elköteleződés egyfajta függőség lenne? Igen, az. Egy felelősséggel meghozott döntés, egy önként vállalt állapot, az igazi szabadság megélése, ahogy ezt Petőfi Sándor gyönyörűen megfogalmazta:

„Szabadság, szerelem!
E kettő kell nekem.
Szerelmemért föláldozom
Az életet,
Szabadságért föláldozom
Szerelmemet."

Mert amikor két ember igazán szereti egymást, akkor nagyobb szabadságot élnek meg együtt, mintha egyedül lennének.

Amikor két ember igazán szereti egymást, akkor nagyobb szabadságot élnek meg együtt, mintha egyedül lennénekForrás: Shutterstock

Mert amikor egymás szemébe nézve minden a nyugodt csöndbe burkolózik, és csak a szívetek hangját halljátok, olyankor mélyen elmerülve a pillanatban és a szeretetben, megtapasztaljátok Istent. Logikus gondolkozással, a racionalitás mezsgyéjén haladva nemcsak nem értheted meg, de egy méterrel sem kerülhetsz közelebb hozzá. Az ember gyakran azt hiszi, hogy él a szeretet erejével, miközben csak visszaél vele. Ezt teszi akkor is, amikor azt gondolja, hogy ő adja a szeretetet, és nem tudatosul benne, hogy a szeretetet nem lehet adni, csak továbbadni. Ha csak egy személyes érzést adsz, és nem adsz vele tovább valami nálad hatalmasabbat, akkor a szerelem és a szeretet is töredékes marad, hamar ebek harmincadjára jut, és könnyen megrekedhet az önzés szintjén. Az adok, mert adni jó, szeretek, mert szeretni kell, elfogadom, mert ő is elfogad szintjén.

Amikor két önmagát megtalált ember találkozik a szerelemben, akkor megszülethet a „mi". Ha mindkét fél valóban alárendeli magát a „mi"-nek, akkor, és csak akkor teljesedhet be a kapcsolatuk, és csak akkor jöhet létre a kapcsolódás. Ha csupán egymásnak rendelik alá magukat, akkor egyenes út vezet a kapcsolat meggyengüléséhez, a zaklatottságához, az elnyomáshoz, és a szerelmi bánathoz.Ez természetesen azt is jelenti, hogy a megszületett „mi"-nek nem szabad megölni az egyént. Ellenkezőleg. Segítenie kell azt a személyes útján való haladásban is, hiszen a teljes egész csak a teljes részekből állhat össze.

Lehetséges és érdemes úgy létezni, hogy ne kelljen az egyénnek a szabadságával fizetni a kapcsolatért? Csak így lehetséges, és csak így érdemes. Ennek viszont előfeltétele az ember egyéni, belsőleg megélt szabadsága. Ekkor lesz a szerelem érzése támogató adomány, nem pedig a valódi szabadság korlátozó tényezője.

Véleményem szerint, sem a világ legjobb tematikájával megtartott előadás, sem könyv vagy bármilyen életvezetési, párkapcsolati tanácsadás sem fog átütő és stabil eredményt hozni, ha nincs meg az emberben a változtatás határozott szándéka és a megfelelő gyakorlatba történő átültetés.

Pilát Gábor, a Tabuk nélkül a párkapcsolatról Facebook oldal megalapítója.