Több mint 700 férfival feküdt le a szexfüggő nő: ma már másokon segít

szexfüggőség bántalmazó kapcsolat coach nimfománia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Több mint 700 alkalmi kapcsolata volt a nőnek, ma már coachként segít másoknak a szexfüggőség legyőzésében.

Belinda "Love" Rygier a Daily Mailnek árulta el, hogy korábban a leghétköznapibb dolgok végzése közben is a szexen járt az esze. Ha csak bevásárolni ment el, és meglátott egy férfit, már azon gondolkodott, hogy vajon elmenne-e vele. Hódításait többnyire bárokban szedte össze, ráadásul a házas férfiakat sem vetette meg.

Összesen több mint 700 emberrel feküdt le, de ma már nem büszke erre, és tudja, hogy függőségét a szeretethiány okozta. A szextől érezte magát szeretve, és ez az érzés volt az, ami igazán hiányzott az életéből.

Végül egy bántalmazó kapcsolat indította el a változás útján. Megtörtént, hogy a párja eltörte a kezét vagy monoklit adott neki, Rygier viszont végül szerencsésen kilépett ebből a helyzetből. Önfejlesztő munkába kezdett, azóta pedig más, szintén szexfüggőségben szenvedő embereknek akar segíteni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.