Egy pornós éve számokban: 194-szer kakilt, 63-szor szexelt és 37-szer fürdött tavaly Aella

Forrás: Shutterstock -
tusolás szex Aella fürdés szexmunkás pornós kakilás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Meglepő adatsorral állt elő Aella, a magát szexmunkásnak nevező nő a Twitteren. Szinte minden tevékenységéről statisztikát vezet, így igazán intim és extrém dolgokba is betekintést nyerhettek a követői.

Aella az OnlyFansen osztja meg magáról az intim tartalmakat, ám a Twitteren is számtalan követője akad. Őket lepte meg nemrég egy különleges fotóval és a hozzá tartozó adatsorral, melyből kiderül többek között az is, hogy tavaly hányszor járt a vécén, hány alkalommal sírt vagy evett egy jót.

A statisztika legérdekesebb és sokak szerint kissé visszataszító része, hogy a szexmunkás Aella egy év alatt mindössze csak 37 alkalommal zuhanyozott. A nemi szervét azonban rendszeresen tisztítja, csak a teste többi részét kíméli, mondván, nem szeretné felborítani bőrének kényes egyensúlyát.

Elsőre megbotránkoztatónak tűnik a gondolat, hogy ne fürödjünk vagy tusoljunk minden nap, de a szakértők szerint nem az ördögtől való, ugyanis a bőr képes az öntisztításra és természetes módon hámlik. A fürdéssel csak segítjük eltávolítani a szennyeződéseket, és megerősíti bennünk a tisztaság érzését, de nem szükséges – írja a 24.hu a Daily Mail cikke nyomán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.