Mitől félnek a szuperhősök? - Bosszúállók: Ultron kora filmkritika

A Marvel képregénynagyhatalom 2008 óta van jelen markánsan a filmpiacon: korábban csak eladogatták a szuperhőskaraktereik mozis jogait különböző stúdióknak, ebből pedig jobb-rosszabb filmek készültek, melyeknek általában semmi közük nem volt egymáshoz. Aztán az említett évben kijött a Vasember, amelyet immár a Marvel saját filmes cége, a Marvel Studios gyártott, azóta pedig elképesztően tudatosan és sikeresen építkeznek a képregényeik filmre vitelével. Okosan adagolva minden nagyobb hősük (Amerika kapitány, Thor, stb.) megkapta a saját moziját és azok folytatásait, ezek a filmek pedig ugyan egyediek voltak, de mégis egységesek, és ugyanazon univerzumon belül játszódtak — akárcsak a képregényekben.

Azóta a főbb karakterek újabb filmeket kaptak, melyekben egyedül kellett helyt állniuk, de nem lehetett kérdés, hogy majd jön egy újabb Bosszúállók — benne egy olyan veszedelemmel, amitől csak egy egész csapatnyi szuperhős együtt tudja megmenteni a világot. A szokásos képletet azonban a film írója és rendezője, a geek-guru Joss Whedon kifordította azzal, hogy magát a veszélyt is a szuperhőseink okozzák, az ő felelőtlen és felsőbbségtudatból fakadó döntéseik vezetnek oda, hogy elpusztulhat az emberi faj, no meg ők is.

A folytatások gyakori hibája, hogy mindenből (vagy legalábbis minden olyanból, amit szerettek a nézők az első részben) még többet, még nagyobbat akar nyújtani, ebbéli igyekezetében pedig felborulnak az arányok, és épp a lényeg vész el. Nos, az új Bosszúállók ezt a lécet megugorja, úgy tud még nagyobb és még több lenni helyszínek számában, grandiózus látványban, elsöprő akciójelenetekben, globálissá növelt történetben, sőt szereplők és szuperhősök számában is, hogy közben nem roskad össze a saját súlya alatt. Vélhetően azért, mert az alkotók figyeltek arra is, hogy eközben ugyanúgy helye legyen az apró, emberi, humoros és/vagy érzelmes pillanatoknak is, mint a nagy zúzásnak.

A felvetett kérdések, a történet jellege és némileg a látványvilág is komorabb filmet eredményez tehát, mint az első Bosszúállók volt, ugyanakkor nem kevésbé látványosat, izgalmasat és szórakoztatót. Az elcsepegtetett humoros beszólások és évődések talán kevésbé működnek, mint az első részben, és az összeálló szupercsapat élményének újszerűsége sem akkora már, de a zsáner kedvelői még így is tökéletesen kielégítő moziélményben részesülhetnek.

8/10