Dér Heni: Hiányzik a családról szóló jövőképem

Dér Heni mindig is sokoldalú akart lenni, politológiai, majd közgazdasági diplomát szerzett. Mostanában a közgazdasági ismeretei előtérbe kerültek, ugyanis saját céget alapított, amelyben egyre többen dolgoznak. És még csak 30 éves.

Édesapád nem bízott benne, hogy sikeres énekesnő leszel, most meg saját céget is alapítottál.

Apukámra sokáig istenként tekintettem, ő egy nagyon karakteres férfi, mint amilyen én nőben lettem. Ő biztatás helyett azt sulykolta belém, hogy úgysem lesz belőlem énekesnő. Ha már nem lettem fiú - aki egy vidéki családban továbbvinné a gazdaságot, és akire ezért fel tudna nézni -, akkor legalább legyen a nevem előtt a dr. titulus, legyek orvos vagy ügyvéd. Nem tudom, honnan volt bennem a motiváció és vasakarat a poros kis Csantavéren, hogy bebizonyítsam, meg lehet csinálni. Hittem magamban, és eljutottam a tehetségkutatóig, onnan pedig lépésről lépésre tovább.

De miért nem bíztad magadat egy menedzsmentre?

Elegem lett abból, hogy idegenek mondják meg nekem, hogy milyen zenét csináljak, milyen irányvonalat kövessek, mi áll jól. Ahhoz már elég felnőtt vagyok, 10 évet lehúztam a szakmában. Úgy gondoltam, ha egy zenész menedzselését - értékesítést, sajtót, komplett ügyintézést - egy nagy multicégnél valaki meg tudja csinálni, akkor miért ne tudnám én ugyanezt kivitelezni kicsiben. Körülvettem magam olyan emberekkel, akik tudják, hogy hogyan működik, ráadásul hasonlóan gondolkodnak, mint én. Most sem személyesen értékesítem önmagamat, csak ennek a korántsem olyan egyszerű, hanem összetett szakmának minden területét szakemberekre bíztam, hogy nekem csak az alkotói munkára kelljen figyelnem.

A szakmai és művészeti vezetés, a dalok feléneklése az én feladatom, a cégtársam a jogi részt képviseli. Az elmúlt években sok mindent megtapasztaltam, például hogy mire van szüksége a médiának, mi az ebből, ami nekem belefér, és mi az, ami nem. Nyilván sok embernek elege van a menedzsmentekből, csak nincs érzékük ahhoz, hogy önmaguk alapítsanak erre a feladatra egy céget.

Még fiatal vagy, máris sok ember megélhetése függ tőled.

Végül is harmincéves vagyok, nem meglepő, hogy ekkora céget vezetek. Egyre nagyobb a felelősség is, mert egyre több az ember, de nagyon élvezem. Van jó pár hasonló korú ismerősöm, akik ugyanúgy, mint én, saját vállalatot vezetnek vagy építenek. Ők is pontosan tudják, hogy mit akarnak, ha valaki ebben a korban még keresi önmagát, az szerintem probléma. Amúgy az egész élet egy útkeresés. Abban hiszek, ha valakinek van célja, és látja az ehhez vezető utat, majd azon elindul, akkor az már fél siker. Folyamatában nem veszi észre az ember, hogy mit alkotott, és éppen hol tart, mennyi emberért felelős. Inkább néha szakaszonként megállok, és visszanézek arra, hogy hol tartottunk két évvel ezelőtt.

Mellette tanítasz is, hobbiból.

Igen, ezt kevesen tudják, de már 2006 óta. Papíron operaénekes vagyok, a szabadkai konzervatóriumban végeztem szólóének szakon. Ebből nehezen tudtam volna profitálni, hisz a könnyűzenei éneklés más, mint az opera, ezért utólagosan megcsináltam a Belcanto mesterkurzust egy külföldi énektanárnál, és azóta magánórákat tartok. Nagyon szeretek másokat tanítani. Nem hirdetem magam, úgy gondoltam, ha ez szájról szájra tud működni, akkor lesznek diákjaim. Ha nem elégedettek velem, nem reklámoznak, akkor ennyi volt. Ez egy nagyon jó visszaigazolás. Már 20 diákom van, és nem győzőm őket. Az egyik legügyesebb kis tanítványom Az ének iskolája nyertese, Juhos Zsófi. Őt most egy litván nemzetközi versenyre készítem fel. Szándékom a későbbiekben a büszkeségeimet a menedzsmentemen belül támogatni.

Nagyon sok feladatot vállaltál magadra, emellett a család szóba sem jöhet?

Dehogynem, pont azért dolgozom most gőzerővel, hogy egy nap megforduljon a prioritás. Megtehessem, hogy a kiépült cégem mellett otthon tudjak maradni a gyerekemmel, és ne kelljen azon gondolkodnom, hogy szombaton hány órakor érek haza a sokadik fellépésről. Nem mondanék le soha az éneklésről, de csak annyit hagynék benne az életemben, ami mellett a gyerekemmel lehetek. Bár még nem éltem át az anyaságot, de már most természetesnek tűnik, hogy a gyerek az első egy nő életében. Ezért is alakítom úgy a cégemet, hogy ezzel a későbbiekben ne legyen problémám. Most nem átlagos időbeosztásban élek, este még a gép előtt ülök, leveleket olvasok, tárgyalok, koncertezünk, tévéfelvételre járok. Sokan megkérdezik tőlem, főleg a Vajdaságban, hogy mit csinálok, amikor nem dolgozom? Azt gondolják, ha látnak a tévében, akkor az a munkám, ha nem, akkor biztosan nem dolgozom, unatkozom. Amikor nem vagyok szem előtt, akkor vagy egy új dalon dolgozom, vagy a céget irányítom.

Bejártad a szakmai lépcsőfokokat.

9 évet lehúztam egy rockbandában, a Sugarloafban, és már akkor tudtam, hogy szólózni szeretnék. Úgy gondoltam, hogy a zenekar mellett is tudom csinálni. Ebben kizárólag én hittem, a környezetem nem. Amióta kiszálltam a zenekarból, kristálytisztává vált, hogy bármit csinálok, azt egyedül szeretném. Eleget tűrtem a Sugarloafban, és elég áldozatot hoztam érte. Megéltem, hogy milyen az, ha a magánéletet is publikussá kell tenni, vagy éppen a háttérbe kell szorítani a karrier kedvéért, és senkinek sem lett tőle jobb. Ennek vége. Mostanában egy látványos, amerikai típusú show-műsort szeretnék színpadra állítani, ami nem biztos, hogy egy év alatt megtérül. Maximalista vagyok, vagy csinálok valamit, vagy sem.

Nem lehet azonnal a lépcső tetejére ugrani, biztosan kell felmenni a fokokon, nehogy leesünk, ha hirtelen feljutunk. Aki hirtelen ér el sikert, az általában nem tudja megtartani, mert nem tudja feldolgozni. 13 éve bejártam az összes szakmai lépcsőfokot.

Te évek óta saját cégre gyűjtesz?

Nem gyűjtöttem össze súlyos milliókat az álmom megvalósításához, csak nagyon ügyesen és tudatosan építettem ki a rendszert. Nem egy gazdag mecénás áll a háttérben. Nem hirtelen vágtam bele, mindig csak kicsiben gondolkodtam. Tudtam, hogy az elkövetkező fél évben mit szeretnék valóra váltani, majd ahhoz meglett a keretem. Ha hiányzott hozzá, akkor hétvégente a fellépésekből kicsit beletettem a perselybe, hogy egy új dal vagy egy klip megszülessen. Én nem szép autót vettem az első kereseteimből. Szerencsére olyan vidéki parasztcsaládban nőttem fel, ahol megtanítottak beosztani a pénzemet. Nem volt kolbászból a kerítés, de nem kellett sohasem nélkülözni. Étel mindig volt az asztalon, ha valamit szerettem volna megvásárolni, ahhoz gyűjteni kellett. Mindig voltak célok, és apukámtól láttam, hogy hogyan éri el őket. A Sugarloaf énekesnőjeként sem voltam ágrólszakadt, fizettem a tanulmányaimat, gyönyörű albérletet tartottam fent, tanítottam, utaztam, volt autóm. Volt egy egzisztenciám, csak a megkeresett pénzemet nem ingatlanokba fektettem be, hanem a saját karrierembe, hisz én ebben láttam a lehetőséget.

A zenélésből mégsem lehet megélni?

Számomra az éneklés a fő csapásvonal, ebből is valószínűleg meg lehet élni. Én viszont már felépítettem egy brandet, abból már igen. Arra törekeszem, hogy bármilyen ötletem adódik, és bármibe belefogok, hiteles tudjak maradni a saját szakmámban. Már nemcsak énekesnő, hanem egy ismert ember, csúnyán mondva egy termék vagyok, amit tudni kell használni minden szempontból. Bármit a nevemmel a piacra dobnék, az már hiteles lenne, mert hiszek abban, amit csinálok. Hosszú távon sok lábon állva, sok terméket magad köré építve jól meg lehet élni. Viszont a hitelességet nem lehet pótolni semmivel. Már elmúlt az a görcs belőlem, hogy meg akarjak bárkinek is felelni. Erről tizenéves koromban szólt utoljára az életem.

Nem vagy sok a férfiaknak?

De, ami az előnyöm, az a hátrányom is. Ha dübörög a karrier, akkor romokban a magánélet, és ez nálam tökéletesen így van. Vincze Gáborral nemrég szakítottam. Bevallom, otthon nem vagyok ennyire karakán, otthon szeretnék nő lenni. Nagyon tudatos vagyok ebben is, és talán ez is probléma. Vannak dolgok, amiket nem lehet egyedül építeni, ilyen a magánélet és a család. Sokszor abba törik bele a bicskám, hogy elfogadjam azt, hogy a magánéletben hagyni kell, hogy magukkal sodorjanak a dolgok. Nagyon vágyom rá, hogy otthon átlagos nő tudjak lenni, aki mellett ott áll az erős férfi.

Mer neked udvarolni valaki?

Most, hogy szingli vagyok, azt vettem észre, hogy nagyon sok férfi megijed tőlem, és nem is mer kezdeményezni. Azt hiszik, hogy hatalmas elvárásaim vannak, pedig nincsenek. Addig el sem jutnak, hogy megismerjenek, mert látnak valakit a tévében, az újságban, és elképzelnek hozzá valamit. Majd arra gondolnak, hogy ezt a sok mindent én nem tudom ennek a nőnek biztosítani. Pedig nem így van. Azt még nem tudom eldönteni, hogy a hasonló hasonlót vonz-e, vagy pedig az ellenétek vonzzák egymást. Mindkettőből volt már tapasztalatom. Gábor pont a kettő között volt, de rossz időben találkoztunk.

Volt olyan, ami megtorpantott és elbizonytalanított a karrieredben?

Igen, kettő is. Öt éve volt egy hangszálgyulladásom, amit nem pihentem ki. A Sugarloaf-robotban nem volt olyan, hogy lemondjunk egy koncertet, 40 fokos lázzal is menni kellett. Attól, hogy nem tudtam normálisan meggyógyulni, és mindig ráénekeltem, dupla hangszálcsomó alakult ki. A kezeléseket fizetni kellett, koncertezni nem tudtam, a zenekar pedig presszionált, mikor gyógyulok már meg. Úgy éreztem, hogy kihasznál mindenki, nem is az a fontos, hogy személy szerint én meggyógyuljak. Sokáig tartott, amíg kikezeltek, már műteni akarták, de én nem hagytam, nagyon féltem tőle. Elég egy apró, rosszul sikerült nyisszantás, és vége a karriernek. Végül két hónapos csendkúrát kellett tartanom, lemondtuk a koncerteket. Akkor volt egy olyan pillanat, amikor azt mondtam, hogy odaadnám a fél vesémet, csak a hangszalagomat visszakapjam épen, egészségesen. Egy kicsit megtorpantam, felnőttem, és átértékeltem a dolgokat.

Mi a másik?

Nem tudok depressziós lenni, nem tudom érzelmileg elengedni magam, pedig néha jólesne kisírni magamat. A legutóbbi szakításnál éreztem először, hogy 30 éves nőként hiányzik a családról szóló jövőképem, az otthon és a boldogság. Ezeket elölről kell építeni. Ez a felismerés kicsit megijesztett. De ezt dobta a gép, fiatal anyuka már nem leszek. Majd ha jönnie kell, akkor megérkezik a szerelem is. Meg kell megtanulnom a magánéletet nem befolyásolni, nem erőszakkal erőltetni, örülni a pillanatoknak.

Blogírásba is kezdtél.

Igyekszem egy pontos képet adni magamról, ezért kezdtem blogírásba a honlapomon. Ez azért érdekes, mert olyan dolgokról beszélek, amikről korábban féltem a tapasztalatlanságom miatt. Az első bejegyzésem arról szól, hogyan nőttem fel egy vidéki egyszerű és normális családban, normális értékek közt. Végre le merem írni az érzéseimet, mert nem akarok megfelelni senkinek, vállalom önmagamat.

Tökéletesre edzetted a testedet.

Ahogy múlnak az évek, egyre többet kell edzeni. Megfogadtam, hogy nem fogok diétázni. Az életben az egyik legjobb dolog az evés. Ezt az élvezetet nem venném el senkitől, fölöslegesen sanyargatjuk magunkat, hogy valakinek megfeleljünk. Ugyanakkor nem zabálok éjfélkor töltött káposztát, nem eszem szénhidrátot, zsíros pacalt. De ha megkínálnak egy jó kis sütivel, örömmel elfogadom. Az edzés stresszlevezetésnek is jó, és ad egy állóképességet. A maximalizmusom határain belül azt is fontosnak érzem, ha kiállok a színpadra táncolni, jól nézzek ki, és tudjak a táncosaimmal együtt táncolni, ne lihegjek. Szeretnék a mai tiniknek példát mutatni.