Amikor az otthonod támad rád: a legfélelmetesebb kísértetházas filmek

Nem igazán horrorfilm, sokkal inkább nevezhető lélektani thrillernek, mégis alapvetésnek számít a kísértetházas műfajban Alfred Hitchcock rendezése, amelyből rengeteget merítettek az utána jövő filmek. A helyszín itt is már félelmetes főszereplővé válik, a kísértet pedig valójában az előző úrnő emléke és a szerelem, amely az új feleséget (a házvezetőnő hathatós közreműködésével) az ódon falak között nyomasztja.

Stanley Kubrick remekműve jóval több mint kísértetházas horror, ugyanakkor annak minden kritériumát is hibátlanul, sőt hátborzongatóan mondja fel: titokzatos épületbe költöző család, ijesztő jelenségek, valóság és természetfeletti összekeveredése, visszatérő múlt, megbomló elmék. Csak épp Kubrick (és Jack Nicholson) zsenijével párosulva mindez az emberi létezés egyetemes kérdéseiről és elmond néhány súlyos dolgot.

A kísértetházas filmekben a szakértők szerint valójában a költözéssel, az új életkörnyezettel kapcsolatos tudattalan szorongásaink jelennek meg — ami valóban megterhelő tud lenni, pláne ha az a költözés mondjuk egy méretes lakáshitellel is párosul. A hetvenes évek Amerikájának gazdasági válságában pedig sokan voltak ezzel így, és egy városi legendaként elhíresült „igaz történettel” párosulva meg is született az amityville-i horrorház filmes története, amely azóta számtalan feldolgozást megért mozivásznon és képernyőn egyaránt.

A nyolcvanas években senki más nem tudta jobban, hogy mi kell a mozinézőknek, mint Steven Spielberg — és ez még akkor is így volt, ha nem rendezőként, csak a forgatókönyvíróként és producerként jegyzett egy filmet, mint a Poltergeistet. Persze a rendezői székben sem akárki ült: A texasi láncfűrészes mészárlással elhíresült Tobe Hooper itt egy másik horror alműfajban is klasszikusat alkotott a kisgyerekes családot terrorizáló kopogó szellemek sztorjával.

A kísértettörténetek nagyon sok esetben a gyászról, az elengedésről is szólnak, és talán egyetlen filmben sem jelent ez meg olyan érzékletesen, olyan meghökkentő történetbeli csavarral alátámasztva, és olyan lenyűgöző díszletek között, mint a Más világ-ban. A második világháború idején a férjét visszaváró, két fényérzékeny kisgyerekével egy ódon kastélyba visszavonuló feleség szerepében ráadásul Nicole Kidman is óriásit játszott.

A legutóbbi Oscar-gálán A víz érintésé-vel győzedelmeskedő Guillermo Del Toro előző filmjében minden megjelent, amiért a gótikus horrort és a kísértetházas sztorikat szeretni lehet: elképesztően gyönyörű, vérvörös hóval körbevett kastély, lélegzetelállító szépségű főhősnők lélegzetelállító ruhákban, a lelkükkel és démonaikal viaskodó férfiak, súlyos titkok a múltból. És persze az a bizonyos jóleső borzongás!

Hogy a kísértetházas műfaj a számtalan, közismert hatáseleme (rossz esetben: kliséje) ellenére mennyire él és virul manapság is, azt jól jelzi, hogy nem csak áprilisban került a hazai mozikba egy ilyen alkotás az elvárásainkon sokszor ügyesen csavaró, francia Ghostland – A rettegés háza személyében, de előző hónapban a Szellemek háza szintén ebből a zsánerből érkezett, sőt a közelmúltból még Darren Aronofsky agymenése, az Anyám! is ide sorolható.