Méhes Krisztián: a férfi, aki ha tehetné, azonnal indulna a Marsra - interjú

Az Egyesült Államokban évente 700 ezer külföldi diák vesz részt az oktatásban, közülük a magyarok száma hosszú évek óta nem éri el az 1000 főt. Sokan mennének persze, de nem tudják előteremteni a magas tandíjra valót és a kinti tartózkodáshoz szükséges költségeket. Az amerikai felsőoktatásban való részvételt alapvetően 3 nagy múltú ösztöndíj (Fullbright; HAESF – Hungarian-American Enterprise Scholarship Fund; Rotary) támogatja. Az ösztöndíjakban egyvalami közös: céljuk az, hogy a megszerzett tudás birtokában a kint tanulók hazatérjenek és a saját hazájukban kamatoztassák a megszerzett tudásukat.

A budapesti Méhes Krisztián számára az amerikai álom egy moziban kezdődött. A fiatalember a Good Will Hunting című film megtekintése után határozta el, hogy közgazdász diplomája megszerzése után az Egyesült Államokban folytatja egyetemi tanulmányait. A döntést a sikeres felvételi teszt megírása, és a családi támogatással kiegészített több évnyi pénzgyűjtés követte. Aztán elérkezett a várva várt nap, amikor Krisztián végre felszállhatott a Bostonba tartó repülőgépre, hogy megkezdődjön számára az egyéves, de valójában az egész életére kiható nagy kaland.

A Babson College-on szerzett üzleti diplomával a zsebében egyértelmű egy fiatalember számára, hogy hazajön?

Eredetileg maradni akartam, de egy párizsi utam során találkoztam egy itthon élő magyar lánnyal, aki számomra a nagy Ő volt, és ez felborított mindent. Haza kellett jönnöm, nem volt mese. Ha nem megyek ki, nem találkozunk, ha nem találkozunk, ma más lenne minden. Nem döntenék ma sem másképpen. Egyébként eleinte biztosra mentem, megfogadtam, hogy nem kezdek bele romantikus kapcsolatba az út alatt, hogy ne legyen gond belőle... De az életünk az, ami akkor történik, amikor el vagyunk foglalva azzal, hogy előre megtervezzük azt.

Milyen életszemléletbeli változásokkal járt a Bostonban töltött egy év?

Az biztos, hogy a kinti életminőség és a nyitottság, a lehetőségek jól megtervezett rendszerei új gondolatokat ébresztettek bennem. Teljesen másképp állnak hozzá odakint egy-egy feladathoz, üzlethez vagy problémához emberek. Ami azt illeti, úgy jöttem haza, hogy tele voltam megvalósítási vággyal, tettrekészséggel. Ki is próbáltam a tanultak jó részét. Egy baj volt: itthon a kultúra, a megbízhatóság és az üzleti etikett más. Az egyenlő lehetőségek hiányoznak itthon. Amerika - bár nyilván ott is léteznek a titkos kézfogások -, arra van felépítve, hogy bárki megvalósíthassa az álmait. Itthon erre még várni kell. Nem pénz kérdése a mentalitás, a célok, a rendszerek megteremtése.
Csak, ahogy a vicc tartja, nem attól jó a brit gyep, hogy különleges fűből van, hanem attól, hogy locsolják minden nap. Úgy 400 éve...

Az Amerikából áthozott jótékonysági fürdőruhás Mikulás kocogás már itthon is hagyománnyá nőtte ki magát, hiszen idén lesz Budapesten a jubileumi, 15. rendezvény...

Ez egy vidám, karitatív esemény, amire pont azok jönnek el, akik oda tartoznak. Akkor is furcsán néztek sokan, amikor elkezdtem, most is sokan furcsán néznek rám. Mindenkinek módja van megtalálni azt a lehetőséget, amivel segíteni tud másoknak. Aki extrém és vidám körülmények között szeretné ezt tenni, az csatlakozhat hozzánk minden decemberben, és fürdőruhás Mikulásként kocoghat egy jó ügyért.

Kevés embernek jutna eszébe jelentkezni amatőr űrturistaként a Mars-expedícióra...

2013 tavaszán hallottam a lehetőségről.

Hozzá kell tennem, hogy jelenleg nem vagyok ott a kiválasztottak között, de ha megint lenne válogatás, újra jelentkeznék.

Szerintem nagyszerű dolog az, hogy a mi életünk alatt fog megtörténni az, ami lehetővé teheti egy napon, hogy az emberiség egy bolygóméretű katasztrófát túl tudjon élni. Eddig egy faj voltunk, ami egy bolygóhoz volt kötve, de holnap olyan faj lehetünk, ami képes lehet terjeszkedni először a Naprendszerben, aztán párezer év múlva mondjuk a Tejútrendszerben. Ma egy olyan faj vagyunk, ami egy helyi katasztrófa esetén nyom nélkül kihalhat, holnap már olyanokká válhatunk, akik túlélik. A mai szemmel nézve ez felmérhetetlen fejlődést feltételez, de a legelső lépés, ami arról szól, hogy életszerűen meg tudunk jelenni egy addig nem lakott bolygón, kizárólag, egyedül és megismételhetetlenül talán most fog megtörténni. Miben érdemes helyet keresni, ha nem ebben?

A tantárgyi ismereteken túl, főiskolai tanárként mi jelenti a legfőbb útravalót a hallgatók számára?

Húsz éve szereztem diplomát az International Business School-ban Budapesten, ahol üzleti informatikát és vállalatüzemeltetést oktatok angol nyelven. Ez egy gyakorlat-központú iskola, egész Amerikára is ez jellemző, ezért itt másképpen tanítunk, mint itthon az egyetemek többségén. A legtöbb, amit átadhatunk, az olyan tudás, ami az életszerű tapasztalatokból jön. Ezeket nem találjuk meg leírva sehol, és nem minden tanár vállalja fel a valós tények elmesélését sem. Kint például nagyjából 10 üzleti esettanulmányt elemeztünk hetente. Még ma is a fejemben vannak olyan törvényszerűségek és folyamatok, amik egyes cégek végéhez vezettek egykor, és a történet ismerete alapján könnyebben tudja azonosítani az ember ezeket.

Egy vállalkozás emberek munkájáért és életéért felel, fontos, hogy időben tisztában legyünk a lehetséges veszélyekkel. A hallgatóimban azt igyekszem tudatosítani, hogy előbb válik valaki olyan emberré, aki vágyik valamire, aztán kezd el cselekedni, majd ha nem adja fel, az út végén elér a célhoz és birtokolhatja az eredményt. Amikor egy álom találkozik egy lehetőséggel, akkor az ember szinte magától kezd cselekedni, ez történt velem is.