Női szépség és ideálok az ókortól napjainkig

Korok, korszakok jönnek-mennek, s vele együtt az ideálok is változnak. Hogy mikor, mit jelent a szépség, az gyakran olyan tényezőktől is függ, melyekre nem feltétlenül gondolnánk. Ami biztos, hogy a nők jelentős része bármit megtenne, hogy az adott korszak szépségideáljának megfeleljen, s ha ez nem sikerül, azt az önbizalma bánja. Holott, legyen bármi is a társadalmi elvárás, nem kötelező megfelelni neki. Sokszor az egyedi stílus sokkal vonzóbb, bármilyen testalkat is társul hozzá, mint tömegízlés. 

Na de, nézzük, melyik kornak milyen volt a szépségideálja!

Őskori szépségideál

A női agyagszoborcsoportokat felidézve, már nem is kell sokat gondolkodni azon, vajon az őskorban mit jelentett a szépség. Az ideális nőnek nagy mellei és jó zsíros popsija volt. Ennek azért volt jelentősége, mert a nagy fenék a jóltápláltság, egészség szimbóluma volt. S hogy miért a hátsó fertályon rakódott le az összes zsír? Szakemberek szerint feltehetőleg a nagy hasat a terhességgel hozhatták összefüggésbe, és a gyermekét váró nő a férfiak számára nem volt megkzelíthető.

Az ókorban többféle szépségideál is létezett

Az ókori Egyiptomban a vékony, keskeny vállú, magas derekú, szimmetrikus arcú nőket találták szépnek, ráadásul az egyiptomi nők minden olyan joggal rendelkeztek, amellyek a férfiak, s noha a családalapítás, gyermekek nevelése fontos volt, nem ítélték el a gyermektelen, egyedülálló nőket sem. A szépségápolásnak Egyiptomban kiemelt szerep jutott, már csak azért is, mert a hölgyek önmaguk helyett istennőikre szerettek volna hasonlítani, s ezért igyekeztek mindent megtenni. Az ókori Egyiptomban élő nők szívesen megmutatták az alakjukat is, ennek érdekében gyakran átlátszó ruhákban, sőt csupasz mellekkel jártak-keltek az utcákon.

Ugyanekkor a férfiközpontú Görögországban inkább a telt idomú, vékony derekú, de nagyobb fenekű és fehér bőrű nőket részesítették előnyben, aminek részben az is oka volt, hogy a görögök a női testet a tökéletes férfialak torz másának tartották. Az ókori görög hölgyek is szívesen festették ki az arcukat, lenge ruhákban jártak, ékszereket hordtak. A felszín alatt vagy mögött azonban egyre nagyobb szerepet kapott az is, hogy mi van a szívükben, lelkükben és a fejükben, azaz a nők képességei, tudása és pozitív tulajdonságai, például a kedvesség is alapvető elvárás volt az ókori görög társadalomban.

Rómában igencsak pontosan meghatározták, ki számít szép és vonzó nőnek. A magas, karcsú, hosszú fekete hajú, fehér bőrű, fekete szemű, fehér fogsorú, széles mellkasú, kerek mellű, ... és még hosszan sorolhatnánk a hármasokra osztott elvárásokat (3 dolog legyen ilyen-olyan-amolyan). A római férfiak úgy tűnik, tudták, mit akarnak. Hogy megkapták-e, az már más kérdés...

A Han dinasztia idején Kínában szintén pontosan mehatározott elvárásoknak kellett megfelelnie annak, aki az ideális nő kategóriájába akart bekerülni. Ehhez alacsonynak, nagy és kerek mellűnek, kis szeműnek kellett lenni. A finom és sima bőr, a kellemes hang és beszédstílus szintén elvárás volt, ahogy a keres, nem szögletes csontozat és a kicsi lábak is. 

A középkor női szépségei

A középkorban elképesztő dolgokra voltak képesek a hölgyek azért, hogy megfeleljenek annak az ideálnak, amit ma már talán csúnyának is tartanánk. Ijesztő, sőt veszélyes módszerekhez folyamodtak például azért, hogy minél kevesebb hajuk legyen a homlokuk fölött. Az ideális nőnek akkoriban magas homloka volt, aminek az volt az oka, hogy a középkorban az arcba hulló hajat erkölcstelennek tartottál, így csak a prostituáltak hordták leengedve a hajukat, a többiek szoros kontyokba rendezték a tincseiket. Mivel a középkorban a minimális arcszőrzet számított vonzónak, a nők a szemöldökeiket eltávolították, és minden módon megpróbáltak megszabadulni a homlok fölötti hajszálaktól is, minek érdekében a maró anyagok használatát sem vetették meg. Az úgynevezett újszülött vagy babaarc elérése volt a cél, ami egyet jelentett az ártatlansággal és a nemességgel. 

19. század és a századforduló, viktoriánus nőideál

A reneszánsz és a barokk nőideálja a széles csípőjű, telt keblű és karcsú derekú hölgy volt. A himlők után maradt hegek, bőrhibák elrejtésére különböző formákat, szimbólumokat, úgynevezett „szépségpöttyöket” ragasztottak az arcukra. A mell kiemeléséért és azért, hogy a derék valószínűtlenül vékonynak tűnjön, fűzőt viseltek, és ez a szokás meg is maradt, egészen a 20. századik. 

A viktoriánus korban, mely Viktória királynő után kapta a nevét, a vékony, homokóraalkatú és hosszúhajú hölgyeket részesítették előnyben. Előbbit szoros fűzőkkel biztosították maguknak a nők. A hófehér bőr a fiatalosság és az előkelőség szimbóluma volt, ezért kerülték a napfényt. Ijesztő szokásuk volt az arzénos fürdő, mely a mindennapi esti tisztálkodási rutinjuk része volt, és azt a célt szolgálta, hogy minél fehérebbé, áttetszőbbé tegyék vele a bőrüket. Tudták, hogy az arzén mérgező, de ez sem tartotta vissza őket a szépségért folytatott küzdelemben. 

A XX. század változatos szépségideáljai

A századforduló után egyre kevésbé volt fontos a nőiesnek tartott forma, a hölgyek a huszadik században megszabadultak a fűzőtől is. Az 1920-as évek nője levágatta a haját, dohányzott, autót vezetett és meglehetősen vékony volt. A dús kebel és széles csípő már nem számított többé ideális testalkatnak, az androgün, férfias formájú, keseny csípőjű, kis mellú, bubifrizurás nőket tartották szépnek.

Az 1930-as és 40-es években annyit változott a szépségideál fogalma, hogy a sportos alkat fontossága mellett újra hangsúlyt kapott a csípő és a mell. A lányok a hollywoodi filmsztárokra akartak hasonlítani, a korszak egyik legnépszerűbb színésznője, a magas nyakú pulóver keresztanyja, Greta Garbo számított akkoriban az ideális nőnek. 

Az 1950-es évek visszahozták a nőiesebb formákat. A korszak szexszimbóluma a kerek keblű, karcsú derekú, telt csípőjű isteni Lollo, azaz Gina Lollobrigida és Hollywood szexi szőkéje, Marilyn Monroe volt. 

Ám a 60-as évek újabb változást hozott a nők életébe. Az első szupermodell megjelenésével ismét a fiús testalkat jelentette a szépséget. Az évtized szépségideálja, Twiggy egy nagyon vékony, hosszú lábú nő volt, így ez a korszak a fogyókúra-mániát is elhozta a nők életébe. 

Az 1980-as évek ismét mást kívánt meg a nőktől, ha meg akartak felelni az akkori szépségideálnak. Van, amint tudtak változtatni, van, amin nem. A legtöbb figyelmet és eismerést a kiemelkedően magas hölgyek kapták, mint például Brigitte Nielsen. A sport és a testformálás mellett az ideális nő képét erősítették a ruhákba, blézerekbe, blúzokba varrt hatalmas válltömések, illetve a derekat kiemelő ruhaszabás is. A kor szexszimbóluma az aerobik anyja, az edzésvideóiról (is) ismert színésznő, Jane Fonda volt. 

Ha '90-es évek, akkor heroin chic — Kate Moss szupermodell hozta létre a vékony, csontos, sápadt bőrű, karikás szemű nő szépségideálját, akiben kevredik a nőies és a férfias testalkat. Ugyanakkor elkezdődöt a plasztikai sebészet virágkora is: ami nem volt, vagy nem tetszett eléggé, azt a hölgyek úgymond „megcsináltatták”: dúsabb keblek, vékonyabb derék, pisze orr, kinek mi...

A XXI. századi nő már nem feltétlenül dől be a szépségideáloknak, nem akar minden áron megfelelni az elvárásoknak. Az azonban bátran kijelenthető, hogy a nagy mellek, a formás, keres popsi és a lapos has kultusza erősen jellemző a jelen korra is, de sokaknak nagyon fontos a minél egészségesebbnek látszó, minél fiatalabbnak tűnő, ránctalan, hibátlan bőr is. Van, aki mindent megtesz az ideálisnak gondolt nő képéért, és egyre többen vannak, akik a testpozitivitás zászlaja alá gyűlve elutasítják, hogy a külsejük alapján ítéljék meg őket. 

Egy azonban tény: szépségideálok, reális vagy irreális elvárások a nők felé mindig is voltak és lesznek. Ami a mai modern nő számára azonban már sokkal fontosabbnak tűnik, mint az aktuálisan szépre formálódás, az a saját stílus és egyéniség.