Katherine Bennell-Pegg, Ausztrália első női űrhajósa és a Nemzeti Űrügynökség (ASA) űrtechnológiai igazgatója a közelmúltban egy Sydney-ben rendezett konferencián beszélt az univerzum titkairól és a földönkívüli életről. Úgy véli, nem az a kérdés, hogy vannak-e idegenek, hanem, hogy tudunk-e velük kapcsolatot létesíteni.

Forrás: Shutterstock
Biztos, hogy vannak idegenek - jelentette ki az űrhajós
„Biztos, hogy vannak idegenek odakint. Nem gondolom, hogy köztünk járnának, még ha néha úgy is tűnik” – tette hozzá az űrhajós, aki tisztában van az univerzum hatalmas méreteivel és az emberi technológia korlátaival. Szerinte a legnagyobb kihívás az, hogy miként találjuk meg ezeket az idegen lényeket, hiszen a világegyetem hatalmas, és az emberiség technológiai szintje még nem elég fejlett az alapos kutatáshoz. Katherine Bennell-Pegg szerint a világegyetem nagysága szinte felfoghatatlan. Az elmúlt hat év alatt az űrtávcsövekkel végzett kutatások során közel 6 000 exobolygót fedeztek fel. Ezek a bolygók más csillagok körül keringenek, és sokuk olyan zónában helyezkedik el, amely akár az élet kialakulására is alkalmas lehet. „Az esélyek szerintem azt mutatják, hogy valahol van élet” – folytatta Bennell-Pegg. „De az izgalmas kérdés az, hogy ha találunk is ilyen életet, képesek leszünk-e valaha kommunikálni velük? Ki tudja.”
Egy másik akadállyal is szembe kell néznünk: a távolság miatt, amikor a James Webb Űrteleszkóp képeket készít, azok a felvételek mindig a múltat mutatják, mivel a fény hatalmas távolságokat tesz meg, mire elér minket, így nem a jelenlegi állapotát látjuk a bolygóknak, csillagoknak. „Az, amit látunk, nem feltétlenül létezik ma is” – hangsúlyozta Bennell-Pegg. A komunikávió tehát ezért is nehézkes lenne: az időbeli különbségek szinte áthidalhatatlanok.


