Úton az első AI-baba: megtörtént az első megtermékenyítés a mesterséges intelligencia segítségével

Egy baba lábát fogja közre az anyukája és az apukája
Shutterstock - DocPhotos
termékenység lombik mesterséges intelligencia
Ha valaki pár éve azt mondja nekünk, hogy 2025-ben megérkezik az első AI-baba, egész biztosan nem hisszük el, de úgy tűnik, ez az év olyan, mint egy elborult sci-fi random űrutazásokkal és mesterséges intelligencia általi megtermékenyítéssel.

A  mesterséges intelligencia adta vissza a reményt egy évek óta sikertelenül próbálkozó házaspár számára. 

mesterséges intelligencia által terhes nő a földön ül
A mesterséges intelligencia adta vissza a reményt egy amerikai házaspár számára. 
Forrás: Shutterstock

A mesterséges intelligencia lehet a családi boldogság kulcsa

Jön az első AI-baba

A családalapítás manapság nem egyszerű döntés, ráadásul néhányaknak a gyermekvállalás nem is választás, hanem egy kétségbeesett küzdelem. Így volt ezzel az amerikai házaspár is, akik 18 év sikertelen próbálkozással a hátuk mögött, végső elkeseredésükben adtak esélyt a legújabb mesterséges intelligencián alapuló technológiának, a STAR-nak. 

A technológia lényege, hogy képes felismerni az ondóban megbúvó legkisebb mennyiségű spermiumot is, ugyanis a hagyományos mikroszkópos vizsgálatokkal szemben óránként több, mint 8 millió képet tud elemezni, így a legapróbb, elbúvó spermákat is kiszűri az ondóban. 

Felcsillanó remény

A STAR technológiának köszönhetően a neve elhallgatását kérő házaspár éppen az első közös gyermekét várja, pedig a férfinél korábban azoospermiát állapítottak meg. Ez az az állapot, amikor az ondóban csak nagyon kevés számú spermium található, vagy egyáltalán nincs is. 

Az AI viszont megtalálta azt a három spermiumot, amiket felhasználva sikeresen megtörtént a megtermékenyítés a csaknem 20 éven keresztül hiába próbálkozó házaspárnál.

 Két napig el sem hittem. Még most is reggelente úgy ébredek, hogy nem tudom, álmodom-e

– mondta a leendő édesanya.

A jövő kapujában 

A módszert kifejlesztő orvos, Dr. Williams szerint ez a technológia alapjaiban változtatja meg a meddőségkezelést és reményt adhat azok számára, akik éveken keresztül sikertelenül próbálkoznak a termékenységi kezelésekkel és lombikprogramokkal. A kutatók jelenleg azon dolgoznak, hogy a STAR technológia minél szélesebb körben elérhető legyen. 

Így "hackelheted" meg az agyadat úgy, hogy közben semmit sem csinálsz: vége a stressznek és az álmatlan éjszakáknakAz AI szerint ez a világ top 5 legboldogabb szakmája, a tiéd köztük van?Ismerd fel a trükköket, mielőtt nagy meglepetés ér – A 3 legfájdalmasabb szakítási módszer

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.